Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)
A jelenleg 22 éves Fox Varian - aki már nem tartja magát transzneműnek - mindössze 16 éves volt, amikor kettős masztektómián, vagyis emlőeltávolításon esett át.
Sokan próbálják elhallgattatni közös értékeinket, ne hagyjuk! Kérjük, támogassa a munkánkat: hetek.hu/tamogatas
Varian a tárgyalás során elmondta, hogy hamar megbánta, hogy megcsonkíttatta a testét. „Rögtön eszembe jutott, hogy ez nem helyes, és nem lehet igaz” – mondta a fiatal nő, és arra is kitért, hogy milyen „nehéz szembesülni azzal, ha az ember egész életére megcsonkítva marad.”
Varian 2023-ban perelte be Kenneth Einhorn pszichológust, Simon Chin sebészt, valamint munkáltatóikat.
Varian ügyvédje szerint az említett orvosok elhamarkodottan javasolták a műtétet a lánynak, kihagyva azokat az egyébként nagyon is fontos lépéseket, melyek által valószínűleg elkerülhették volna a katasztrofális, a páciensük életét felforgató, a náci Mengele orvosi kísérleteit idéző beavatkozást. Az esküdtszék egyetértett a kifejtettekkel, és döntésükben megjegyezték, hogy az elkövetett hibák sorozata nyomán jelentősen eltértek az orvosok a standard ellátástól.
A felelősséget jelentős részt Varian pszichológusa terhére állapították meg, aki az ügyvéd szerint „irányította a folyamatot”, és olyan ötleteket ültetett páciense fejébe, melyek nyomán igénybe vette a lány azokat az orvosi beavatkozásokat, amelyek miatt az élete tönkment. Ami a szülői felelősséget illeti, Varian édesanyja, Claire Deacon tanúvallomásában elmondta, hogy ellenezte a műtétet, de attól tartott, hogy lánya öngyilkos lesz, ha nem végzik el rajta. Mint mondta, Einhorn pszichológus ráadásként még fokozta is benne ezeket a félelmeket.
A hat tagú esküdtszék 1,6 millió dollárt ítélt meg Variannek a múltbeli és jövőbeli fájdalomért és szenvedésért, amin keresztül kellett és kell mennie, és további 400 000 dollárt a jövőbeli orvosi költségekért.
A mostani ítélet jelentőségét mutatja, hogy jelenleg számos, Varianéhoz hasonló per folyik az ország bíróságai előtt, melyek egy olyan össztársadalmi problémát körvonalaznak, ami a család, az állam, az egyén és a szakemberek etikai és szakmai felelősségének határait feszegeti, illetve körvonalazza.