hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izraeli miniszter: Magyarország megváltoztathatja Európa jövőjét
Interjú Amichai Chikli izraeli diaszpóraügyi miniszterrel
Izraeli miniszter: Magyarország megváltoztathatja Európa jövőjét

A radikális iszlám és a radikális baloldal között szövetség alakult, amit vörös-zöld szövetségként is emlegetnek. (Fotó: Géresi Gergő)

2024. 03. 13.
Amichai Chikli Izrael Állam diaszpóraügyekért és az antiszemitizmus elleni küzdelemért felelős minisztere. 1981-ben született, tunéziai zsidók leszármazottja. Tanulmányai során Názáret mellett egy vezetőképző intézetet alapított Tábor-hegy Akadémia néven. Szolgált a Goláni brigád nevű különleges alakulatban, és volt parancsnoka egy kifejezetten gerilla-hadviselésre szakosodott izraeli elitalakulatnak. 2013 óta pedig a Keset nevű szervezetén keresztül középiskolás diákoknak segít, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek Izrael földjéről. Szívügye a cionista ifjúság megerősítése. Híres bátor megszólalásairól és sokszor saját táborát sem kímélő politikai kritikáiról. 

  Ha jól tudom, most látogatott először Budapestre, mik a benyomásai Magyarországról? 

Valóban ez az első alkalom, hogy Magyarországon járok. Nagy öröm és megtiszteltetés itt lenni, nagyon jól érzem magam. Értékeljük a két ország barátságát, nagyon megmelengeti a szívünket. Szeretném megköszönni a magyar népnek és a magyar kormánynak, hogy kiállnak Izrael mellett. 

A minap, amikor a Hit Gyülekezetébe látogattam előadást tartani, igazán nagyszerűen sikerült az este. A tömeg hihetetlenül barátságosan fogadott, és a vezető pásztor, Németh Sándor is elképesztő személyiség. Erősen éreztem, mekkora szeretet sugárzik Izrael felé a közönség részéről, ráadásul nagyon jártasak is voltak a tényekben, Izrael és a zsidó nép történelmében is egyaránt. Mondtam is a csapatomnak, hogy szerintem még mi is sokat tanulhatunk tőlük.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!