hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Katonai konfliktusok sorozatára készülhet a világ?
Viharok a Vörös-tengeren
Katonai konfliktusok sorozatára készülhet a világ?

Fotók: AP

2024. 01. 18.
Jement geopolitikai helyzete ellenére sikerült egyfajta izolált konfliktusként kezelni, melyben nagy szerepet játszott Szaúd-Arábia és az ország szinte hermetikus blokád alá vétele. Regionális hatalmi szempontokat tekintve azonban Irán is felfedezte a polgárháborúba sodródott országban rejlő stratégiai lehetőségeket. Ennek révén nemcsak riválisával, a rijádi vezetéssel szemben tudta besáncolni magát, de akár alkupozíciót is ki tudott eszközölni.

A húszik az Izrael és a Hamász között zajló háború óta kezdték fokozottan célba venni a kulcsfontosságú folyosót, ez pedig azzal fenyeget, hogy a konfliktus regionális szinten is kiszélesedhet. A támadások szempontjából a tavalyi év vége, úgy tűnik, fordulópontot hozott. A konfliktus szerepe felértékelődött azt követően, hogy a húszi lázadók az eddigi legnagyobb támadásukat hajtották végre a Vörös-tengeren hajók ellen. Az első csapás során a német tulajdonban levő, Egyiptomból Szingapúrba tartó al-Jasrah nevű hajót érte találat, majd még két másik, libériai zászló alatt közlekedő hajót.

Január elején is hasonló incidensekre került sor: rakétatalálat érte az egyik Vörös-tengeren közlekedő amerikai kereskedelmi hajót, melyet később MV Gibraltar Eagle néven azonosítottak. A jemeni húszi lázadók a brit királyi haditengerészet Diamond nevű rombolóját sem kímélték, mely a térségben járőrözik. A támadások nem maradtak válasz nélkül, Hollandia, Kanada és Bahrein „nem műveleti jellegű” támogatásával a brit királyi légierő 13 húszi célpontot semmisített meg. A miniszterelnök szerint az Irán által támogatott húszi fegyveresek november 19. óta több mint 25 támadást indítottak a Vörös-tengeren a kereskedelmi hajózás ellen. 

Tűzfészek egy fojtópontban

Jemen, és azon belül is a Báb el-Mandeb-szoros pusztán földrajzi fekvése miatt is kiemelt jelentőségű terület. Az itt való átkelést nagyban befolyásolja a térséget domináló csoportok tevékenysége. Jelen esetben a szoros húszi kézen van, akik a pozíciókból adódó előnyt kihasználva támadásokat intéznek az áthaladó hajókereskedelemmel szemben. A szoros arab nevének jelentése a „siralom kapuja”, amely veszélyes hajózhatóságára utal. Szélessége átlagosan körülbelül 30 kilométer, ezért könnyű célpontot jelenthetnek a rajta áthaladó hajók. Ennek ellenére ma is rendkívül forgalmas nemzetközi olajszállítási útvonal. Az itt áthaladó tengeri járművek főként Európába és az Egyesült Államokba tartanak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!