A müncheni folyosókat az a baljós érzés lengte be, hogy Európa a második világháború vége óta ismert békés idők végéhez érkezett.(Fotó: AP / Matthias Schrader)
A müncheni Bayerischer Hof és környéke hatvanadik alkalommal adott helyet a biztonságpolitikai konferenciának (MSC), ahol kis túlzással mindenki ott volt, aki számít. A fórum egyébként kicsit több mint 60 éve, 1963-ban került először megrendezésre, még a hidegháború idején, azzal a céllal, hogy a béke és a prosperitás munkálása mellett diplomáciai egyeztetések helyszínéül is szolgáljon.
Éppen ezért például Antony Blinken amerikai külügyminiszter előszeretettel utal „diplomáciai villámrandiként” a konferenciára, melyet idén a résztvevők és a média képviselői is szokatlanul komor és szorongással, kétségbeeséssel teli hangulatúnak írtak le, ahol a gondokról rengeteg szó esett, hatékony megoldásokról annál kevesebb.
Az Euractiv beszámolója szerint a konferencia résztvevői közül a zsúfolásig megtelt müncheni folyosókat az a baljós érzés lengte be, hogy Európa a második világháború vége óta ismert békés idők végéhez érkezett. Az MSC éves jelentése emellett kormányközi lose-lose dinamikára is figyelmeztetett, egy lefelé ívelő spirálra, ami veszélyezteti a fennálló együttműködéseket és aláássa a fennálló nemzetközi rendet. A hangulatot talán a megválasztott finn elnök, Alexander Stubb foglalta össze a legjobban, amikor azt mondta, hogy „ez a mi generációnk 1918-as, 1945-ös, 1989-es pillanata”.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »