hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olajpara: mitől szünhet meg az ukrán embargó?
a Lukoil szankcionálása tovább élezi az ukrán–magyar konfliktust
Olajpara: mitől szünhet meg az ukrán embargó?

Illusztráció( Forrás: Shutterstock/PuzzlePix)

2024. 08. 08.
Ukrajna szankciós listára tette a Lukoil orosz olajvállalatot, amivel mind Magyarországot, mind Szlovákiát igen nehéz helyzetbe hozta. Elmondásuk szerint nem akarnak tovább várni az EU szankcióira az orosz olaj ellen, de a jelek szerint az orosz kassza támadása mellett az is a cél, hogy a fegyverszállítmányokat ellenző országokat is engedelmességre kényszerítsék. 

Június végén Ukrajna szankciós listára tette a legnagyobb magánkézben levő orosz vállalatot, a Lukoilt, mondván, hogy két éve várakozik arra, hogy az Európai Unió végre teljes tiltólistára tegye az orosz kőolajszállítmányokat. Az EU ugyan embargót vezetett be a tankereken érkező olajjal szemben, a vezetékes olajszállítmányokat azonban kivételként kezelték, azzal az indoklással, hogy az orosz olajtól függő országok számára hagynak egy kis időt, hogy alternatív megoldásokat keressenek. Ennek megfelelően Németország, Magyarország, Szlovákia és Csehország is tovább folytathatta az orosz olaj behozatalát, annak fejében, hogy igyekeznek máshogy megoldani a szükségletek betöltését. 

Az Ukrajna területén áthúzódó Barátság kőolajvezetéken keresztül főleg Szlovákia és Magyarország kapott kőolajat az oroszoktól, amit eddig nem fenyegetett közvetlen veszély, az ukránok ugyanis mindig tartották magukat a szerződéses kötelezettségeikhez – egészen mostanáig. A lépés időzítése fölöttébb érdekes, ugyanis a török Anadolu Ajansi portál információi szerint júniusban Magyarország újabb 15 évre leszerződött a Lukoil olajvállalattal az ország szükségleteinek legalább 70 százalékát kitevő kőolajszállítmányokra. Az új szerződés idén október 1-én lép életbe, és azt tartalmazza a portál szerint, hogy főleg a Török Áramlat vezetéken, illetve más, Ukrajnát elkerülő vezetékeken keresztül zajlana az olaj szállítása. Mivel az új szállítmányokat Magyarország már Ukrajna kikerülésével kapja meg, így nem szükséges a 2024. szeptember 30-ig fennálló szerződést megújítani keleti szomszédunkkal. 

Mindkét érintett tagállam, Szlovákia és Magyarország is kérelmezte az Európai Unió közbelépését a konfliktusban, ugyanis Szijjártó Péter külügyminiszter nyilatkozatai szerint a lépés komolyan veszélyeztetheti hazánk és Szlovákia energiabiztonságát is, ami abban az esetben nem túl jó fényt vet Ukrajnára, ha valóban az EU tagja kíván lenni. A magyar és szlovák kérelmet azonban több uniós tagállam nem támogatja, mondván, hogy a Barátság vezetéken nem változott meg a szállított kőolaj mennyisége, csak a szállítások mögött álló cégek változtak meg. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!