Szokásos antiszemita delíriumában számos vezetés ugyanis ismét a szörny oldalára állt az áldozattal szemben, észre sem véve, hogy az lassan őket is lenyeli.
A nagyvárosok utcáin népirtásra buzdító tömegek indulata ugyanis nem áll meg a zsidóknál. Újabb fizikai, sőt szellemi invázió zajlik, melynek hatására Európa nemcsak megtagadja zsidó–keresztény identitását, de lassan üldözendővé is teszi.
A globális elit az örök igazságok képviselőit bélyegzi gyűlőlködőknek, sőt az emberiesség ellenségeinek. Az igazságnak és a szabadságnak ugyanakkor – hála Istennek – makacs természete, hogy a legsötétebb korokat is túléli, időn és téren átívelő iránymutatóként világítva az emberiség számára. Amíg csak lehetséges, a Hetek hasábjain keresztül is.