hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A káosz korszaka következhet - E heti köszöntő
A káosz korszaka következhet - E heti köszöntő

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 09. 21.
Miközben az ukrajnai háború árnyékában élő egyszerű európai polgárok egyre inkább sóvárognak a régi, békés életük után, a mindenféle háborús konfliktustól távol eső Amerikában erősödnek azok a hangok, melyek szerint Washingtonnak vissza kell szereznie a világ feletti uralmat.

Ha a „soft power” eszközeivel nem sikerül, akkor megkérdőjelezhetetlen katonai erővel. És erről nem holmi elszigetelt nacionalista bloggerek értekeznek, hanem Antony Blinken, a Johns Hopkins Egyetemen.

Az amerikai külügyminiszter az Egyesült Államok geopolitikai céljait ecsetelve leszögezte: véget ért a hidegháború lezárulta utáni korszak, amit a nagyobb béke és stabilitás, a nemzetközi együttműködés, a gazdasági kölcsönös függőség, a politikai liberalizáció és az emberi jogok felé való feltartóztathatatlan menetelés jellemzett. 

A szembenálló felek is ki lettek jelölve: rövid távon Moszkva, hosszabb távon Peking.

Blinken igyekezett mindenkit „megnyugtatni”: alázatosan, de az „erő pozíciójából” fognak vezetni. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindez a jelenlegi Biden-kormányzat politikája, amit a 2024-es választás felülírhat. Lesz miért szurkolni jövőre. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!