hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Identitásválságban a republikánusok?
Megosztott ház
Identitásválságban a republikánusok?

Fotó: AP / Andrew Harnik

2023. 01. 12.
A házelnök hosszadalmas, nyögvenyelős megválasztási folyamata komoly törésvonalakra világított rá az amerikai republikánus párt berkein belül, melyek a jövőben jelentősen akadályozhatják, hogy hatékonyan képviseljék ellenkultúrájukat a Biden-kormány woke irányvonalával szemben.

Számos amerikai újságíró és elemző tartja beszédesnek a tényt, hogy Kevin McCarthy kaliforniai republikánus képviselőt több nap alatt, csupán a 15. voksoláson tudta pártja megválasztani a kongresszus képviselőházának élére, annak ellenére, hogy személye mellett egyértelműen kiállt Donald Trump volt elnök is. Miután ugyanis januárban összeült a testület, egy 20 fős, sok MAGA-republikánust is magában foglaló csoport szavazott ellene (MAGA –Trump mozgalmának rövidítése). Mivel McCarthy elvesztette a harmadik szavazást, Trump üzent is nekik saját közösségimédia-felületén, a Truth Socialon keresztül, hogy véget vessen a patthelyzetnek.

„Néhány igazán jó beszélgetésre került sor tegnap este, most pedig itt az ideje, hogy minden nagyszerű republikánus képviselőházi tagunk Kevinre szavazzon, lezárja az ügyet, győzelmet arasson, és végignézze, ahogy az őrült Nancy Pelosi hazarepül rendkívül megtört Kaliforniájába, egyetlen olyan házelnökként, akinek az Egyesült Államok történetében kétszer is sikerült elveszítenie a képviselőházat. Republikánusok, ne változtassátok a nagy diadalt egy óriási, kínos vereséggé. Itt az idő az ünneplésre, megérdemlitek. Kevin McCarthy jó, sőt talán még nagyszerű munkát is fog végezni ” – írta bejegyzésében.

Trump szava nem érte el a kívánt hatást

Sokan arra számítottak, hogy ezután el is hárul a válság, hiszen hívei, akik eddig hevesen ellenezték McCarthy megválasztását, megértik majd, milyen üzenetet közvetít a döntésképtelenség és a megosztottság, mégis maradt minden a régiben, és az amerikai történelemben szokatlan módon ismét napokig folytatódott a patthelyzet a képviselőházban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!