hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hat háborúban szolgált, máig rémálmai vannak a magyar-zsidó parancsnoknak
Riport Izraelből: médiacsúcs a kormányalakítás árnyékában
Hat háborúban szolgált, máig rémálmai vannak a magyar-zsidó parancsnoknak

Fotó: GPO

2023. 01. 05.
Közvetlenül karácsony előtt, hanuka ünnepén a Heteknek is lehetősége nyílt részt venni a jeruzsálemi Jewish Media Summiton, ahol izraeli politikusok, közéleti személyiségek, újság­írók segítettek értelmezni az izraeli valóságot a közel százfős újságíró­csapatnak.

Az izraeli Government Press Office és a diaszpóraügyi minisztérium szervezésében megrendezett négynapos konferencia különlegességét idén az adta, hogy közvetlenül Benjamin Netanjahu kormányalakítása idején került rá sor. Ez hordozott magában izgalmakat, ugyanakkor kellemetlenséget is: sok előadás ugyanis a kitűzött téma, azaz

a zsidó diaszpóra és Izrael egységének taglalása helyett arra helyezte a hangsúlyt, hogy sulykolja: a soron következő kormány politikája katasztrofális hatással lesz e kapcsolatokra.

A nyitó rendezvényen a leköszönő diaszpóraügyi miniszter, Nachman Shai kikelt az új kormány ellen, azonban hevületét és üzenetét a kormányzati média előadói, illetve az izraeli védelmi miniszter, Benny Ganz már korántsem visszhangozta. Ganz beszédének érdekes eleme volt azonban, hogy egyértelműen szót emelt minden külföldi beavatkozási kísérlet ellen. Az est megható pillanata volt, amikor a hanuka második gyertyáját egy ukrán bevándorló édesanya és lánya gyújtotta meg, hálájukat kifejezve az ország felé, amely menedéket nyújtott nekik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!