hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A világtól elvonultan – E heti köszöntőnk
A világtól elvonultan – E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 01. 19.
Komoly kritikával illették a davosi Világgazdasági Fórum résztvevőit a lapunknak nyilatkozó szakértők. Az alpesi luxusüdülőhelyre immár 53. alkalommal gyűlnek össze a világ politikai, gazdasági, pénzügyi és médiaelitjének képviselői, hogy a jövőnkről tárgyaljanak, ötleteljenek – nélkülünk.

Mindezt a transzparencia hiánya mellett teszik. „Aggodalomra ad okot, amikor a világ választott és kevésbé választott politikai vezetői teljesen átláthatatlan módon diskurálgatnak a globális nagytőke legfőbb képviselőivel” – mondta a Heteknek Schiffer András volt országgyűlési képviselő. 

Európa a háború kezdete óta drámaian leértékelődött, a gazdasági erejéből több mint 20 százalékot veszített, miközben a világ többi része megerősödött

– állítja a Heteknek adott interjúban az egyik legnevesebb szlovén közgazdász, Neven Vidaković, aki szerint hiábavaló a válság megoldását várni a davosi elittől, mert ők maguk a probléma központi okozói.

„A világ megváltozott, és ha ehhez a régi módszerekkel akarnak hozzányúlni, akkor csak egyre nagyobb lesz a torzulás. Klaus Schwab azt mondja, hogy a baj a „társadalmi töredezettséggel” van, harcolnunk kell az egyenlőtlenségek ellen. Ehhez pedig nagyobb bürokratikus hatalomra van szükségünk. A problémákat azonban az ilyen mesterséges szabályrendszerek nem oldják meg. Ezek a nagy EU-s tervek mind megbuknak. Ki emlékszik arra, hogy volt egy nagyszerű, agyondicsért Európa 2020 program? Látta bárki ennek az elemzését, hogyan valósultak meg a remek célok?” – tette fel a kérdést a professzor. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!