hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kik azok az Antifák? - politikai eszközzé válik a szélsőbaloldali anarchista szervezet
Honnan gyökereznek a Budapesten történt erőszakos bűncselekmények?
Kik azok az Antifák? - politikai eszközzé válik a szélsőbaloldali anarchista szervezet

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 02. 23.
A Budapesten lezajlott erőszakos bűncselekmények, amelyeket külföldi, magukat antifasisztának nevező anarchisták hajtottak végre, rávilágítottak a szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal közötti konfliktusra, amely már a 20-as évektől kezdve zajlik Európában.

Úgy tűnik, mintha a németek enyhén össze lennének zavarodva a szélsőséges ideológiákat illetően, és egyiket sem utasítanák el teljes mértékben. Az ukrán–orosz konfliktus kapcsán olyan katonákat is kiképeznek német földön, akik felől erős a gyanú, hogy neo­náci nézeteket vallanak. George Spöttle egy interjúban arról beszélt, hogy bizonyos esetekben a német kiképzőknek fel kellett hívni az ukrán katonák figyelmét arra, hogy az SS-jelképek viselése az egyenruhájukon Németországban nem túl szerencsés. Amennyiben ez valóban megtörtént, abból világosan következne, hogy a német kiképzők előtt ismert az általuk kiképzett személyek szélsőséges irányultsága, ami a jelek szerint nem akadályozza meg őket abban, hogy segítséget nyújtsanak nekik céljaik elérésében.

A német külügyminiszter ezzel szemben többször is védelmébe vette a politikai spektrum másik végén elhelyezkedő Antifa nevű, szélsőbaloldali anarchista csoportot, amely egy ideje már nem kizárólag a németeknek okoz gondot. De vajon kik is ezek az aktivisták, akikről Annalena Baerbock külügyminiszter 2019-ben az ARD-nek kijelentette, hogy nem egyértelműen tekinthetők szélsőségesnek, és azt is állította: olyan, hogy Antifa, alapvetően nem is létezik, ugyanis ebbe minden olyan kezdeményezés beletartozik, amely a nácizmus ellen küzd, és „antifasisztának lenni része a Zöldek alapvető lelkiismeretének, és a német történelem fasiszta részének pusztító, katasztrofális egyenlegét tekintve magától értetődő”.

A szervezet, amely a vélemények szerint nem létezik, rendszeresen megjelenik a híradásokban, a legutóbb itt nálunk, amikor a kitörés napi megemlékezés után tagjai a budapesti utcákon vertek össze gyanútlan járókelőket. Az elkövetők közül elfogott német állampolgárságú személyekről kiderült, hogy az Antifa­schistische Aktion nevű ernyőszervezethez tartoznak, amelynek a zászlójával egy másik prominens zöld párti politikus, Franziska Keller fotózkodott az Európai Parlamentben még 2014-ben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!