hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy életre – E heti köszöntőnk
Egy életre – E heti köszöntőnk

Fotó: Gulyás Péter

2023. 02. 16.
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt 4000 ember gyűlt össze a budapesti finn nagykövetség előtti szűk utcában, hogy szolidaritást vállaljon a volt finn belügyminiszterrel, akit többek között azért fogtak perbe, mert ragaszkodott a házasság ősi elvéhez: mely szerint az egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége.

Päivi Räsänen jogi kálváriája még mindig nem ért véget, pár hónap múlva a fellebviteli bíróságon is meg kell magyaráznia azokat a hitelveit, amelyek miatt még a legkegyetlenebb római császárok sem üldözték a keresztényeket, a házasság biológiai kereteit. Räsänen ma már nincs egyedül. Nemcsak azért, mert mi mind mellette állunk – hanem mert szerte a nyugati országokban csak még inkább kiterjedt az a kampány, amelynek keretében meggyengítenék a házasság örök és töretlen intézményét. 

S miközben a finn képviselő esetében könnyen felismerhető, hogy miként támadják a szólás- és vallásszabadságot, valamint a házasság intézményét, addig elindult egy olyan hadjárat is a legősibb emberi szövetséggel szemben, amely jóval kevésbé észrevehető.

A médiában és újságcikkekben megjelenő házastársi hűséget, szexuális erkölcstelenséget és pornófogyasztást vagy épp a gyermekvállalást relativizáló írások mind arra irányulnak, hogy felszámolják az utolsó gátlásokat is a házasságtöréssel, hűtlenséggel és egyéb perverziókkal szemben.

Hiába próbálják meg azonban véleményvezérek idejétmúltnak beállítani a monogámiát és a házasság intézményét, az emberi progresszió sosem fogja tudni felülmúlni azt az értéket, amit egy életre szóló, boldog szövetség jelent. S bár két évvel ezelőtt a természetes házasságot hirdető címlapunkat a Facebook betiltotta, mi az öncenzúra helyett még bátrabban kiállunk amellett, amiben hiszünk – és ismét címlapon hirdetjük: ez a szövetség örökre szól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!