hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Folytatódik a történelmi finn Bibliaper - E heti köszöntő
Folytatódik a történelmi finn Bibliaper - E heti köszöntő

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 08. 24.
Vannak örök igazságok, melyeket nem lehet bilincsbe verni, megfé­lemlítéssel elhallgattatni, négy fal közé eldugni. Az örök, objektív igazságok minden divathullámot, totalitárius, elnyomó politikai vagy jogrendszert túlélnek. Ilyen a Biblia, Isten beszéde, és a benne foglaltak is. 

A hitvalló keresztényeknek, Jézus igazi követőinek a történelem során soha nem volt könnyű életük, ha nem alkudtak meg, az igazságnak megfelelően éltek, mégpedig nem a négy fal között, hanem a nyilvánosság előtt. 

A volt finn belügyminiszter, Päivi Räsänen négy éve zajló bibliaperének súlya azonban nemcsak a keresztényekre, de minden szabadságszerető emberre ébresztőként kell, hogy hasson. 
Abban a pillanatban ugyanis, amikor a politikai vezetés döntheti el, mit mondhat, mit idézhet saját hitbéli meggyőződéséből valaki, oda minden szabadságjog, amiért elődeink annyit küzdöttek. Tavaly ötezer magyar ismerte fel, hogy a per kimenetele nagyban meghatározhatja mindannyiunk jövőjét. 

Most, augusztus 29-én, két nappal az ötgyermekes keresztény képviselő újabb tárgyalása előtt ismét fontosnak tartjuk, hogy a Finn Nagykövetség előtt közös bibliaolvasással demonstráljuk: Päivi nincs egyedül, az Európa zsidó–keresztény gyökereit, erkölcsiségét adó Bibliát pedig nem hagyjuk cenzúra alá vetni. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!