hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A Nyugat megnyerte a világot, de elvesztette a lelkét”
Interjú: LMBT-kritika miatt rúgták ki a lelkészt
„A Nyugat megnyerte a világot, de elvesztette a lelkét”

Fotó: Christian Concern

2023. 04. 20.
Dr. Bernard Randall anglikán lelkész az Oxford Egyetemen szerzett teológus diplomát, korábban a Cambridge Egyetem Teológiatudományok Intézetének igazgatójaként, illetve a Cambridge Christ College káplánjaként szolgált. Miután legutóbbi munkahelyén egy prédikációjában kijelentette, hogy szabad nem egyetérteni az LMBTQ-val, kirúgták, és terrorfenyegetésnek nyilvánították.

Röviden össze tudná foglalni nekem, mi is történt, mi vezetett ahhoz, hogy iskolája és egyháza is eltanácsolja?

– Iskolai lelkészként szolgáltam az anglikán egyház által alapított Trent College-ban. Aggodalommal töltött el, amikor az intézmény meghívta az iskolába az Educate & Celebrate radikális LMBTQ-csoportot, mely a queer-elmélettel igyekszik minden határt és binaritást lebontani. Vezetője az egyik tréningen arra bátorította a tanárokat, „zúzzák szét a heteronormativitást”. A témában egy diák felkérésére rövid prédikációt tartottam, melyben közöltem a diákokkal, alkothatnak saját véleményt a kérdésben, nem kell elfogadniuk mások gondolatait. Példaként említettem az LMBTQ-aktivisták véleménye és a főáramú keresztény hitelvek közötti ütközéseket, ismertetve, hogy a keresztény hit alapján a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, a szexualitás a házasság kötelékébe tartozik, és a nemet nem lehet megváltoztatni. Keresztényként tisztelnünk kell azokat is, akikkel nem értünk egyet, és szeretni felebarátunkat, mint magunkat, de ez nem jelenti azt, hogy egyet is kell érteni velük.

Az iskola ezután fegyelmi eljárást indított ellenem, majd „súlyos kötelességszegés” miatt kirúgtak, mert az embereket, úgy tűnik, alapvetően felzaklatta a mondanivalóm.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!