Forrás: Hananya Naftali
Már több éve ismerjük egymást, de amikor először találkoztunk Budapesten, nem hiszem, hogy gondoltad volna, hogy egyszer Benjamin Netanjahunak fogsz dolgozni, államfőkkel és nagykövetekkel találkozol, és aktív szerepet vállalsz majd a diplomáciában is. Hogyan történt mindez?
– Számos izraelihez hasonlóan én is szolgáltam a hadseregben, harcoltam a Hamasz ellen a Gázai övezetben, és első kézből tapasztaltam, mennyi hazugságot terjesztenek Izraelről. 2014-ben elhatároztam, tenni fogok valamit. Kiállok a nemzetem becsületéért, bebizonyítom, hogy nem szégyen hazafinak, cionistának, zsidónak és izraelinek lenni.
2017-re már 2-300 ezer követőre tettem szert a Facebookon. Ekkor gondoltam úgy, hogy itt az ideje interjút kérni Benjamin Netanjahutól, Izrael akkori miniszterelnökétől, ami mindig is az álmom volt. Üzenetet is küldtem az egyik tanácsadójának a Facebookon, és néhány órával később már meg is kaptam a választ, hogy már ők is keresni akartak egy közös videós projekt ötletével. Néhány hónapra rá létre is jött a találkozó.
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »