hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismét akcióban az olajfegyver: Oroszország mellé álltak a szaúdiak?
Nem segít az energiaválság enyhítésében Bidennek és az EU-nak az OPEC+
Ismét akcióban az olajfegyver: Oroszország mellé álltak a szaúdiak?

Fotó: AP / Bandar Aljaloud

2022. 10. 13.
Úgy döntött az OPEC+ a múlt héten, hogy napi 2 millió hordóval csökkenti a blokk olaj­kitermelését, ami az Egyesült Államok szerint egyértelmű jele, hogy a tagok Oroszország pártjára álltak a jelenlegi háborús konfliktusban.

A helyzet azonban nem ennyire fehér vagy fekete. Az OPEC+, amelynek Oroszország is tagja, már a múltban is többször használta politikai céllal a nyersolaj-kitermelést, úgy tűnik, most is használni kezdte az „olajfegyvert” azért, hogy egyrészt gazdasági előnyökhöz jusson, másrészt pedig politikailag is kinyilvánítsa álláspontját. Mindezek mellett azzal is könnyen magyarázható a termelés visszafogása, hogy a kimaradó 2 millió hordónyi napi termelés miatt még nagyobb lesz a kereslet a kevesebb erőforrásra, ami tovább növeli majd a nyersolaj árát. Ez azzal jár együtt, hogy kevesebb olajért több pénzt tehetnek zsebre a kitermelő országok, ami egyértelmű gazdasági előny.

A másik hozadéka a döntésnek, hogy ezzel elősegítik, hogy Oroszország továbbra is el tudja adni az általa kitermelt nyersolajat, ha ugyanis nem áll rendelkezésre minden felhasználónak elegendő „nem orosz” erőforrás, kénytelenek vagy visszafogni a felhasználásukat, vagy megvásárolni az orosz olajat, hogy működni tudjon a gazdaságuk, nem is beszélve arról, hogy ennek az ára is jelentősen emelkedik a visszafogott kitermelésnek köszönhetően.

Az USA és Németország meggyengítése, szövetségesváltás?

Ezzel érkezünk el a politikai vetülethez, ugyanis ezen a vonalon is nagy jelentősége lehet a jelenlegi helyzetben a termelés visszafogásának. A 2 millió hordónyi olaj a világ összes felhasználásának 2 százalékát teszi ki, ami, ha kiesik a rendszerből, igen nehéz helyzetbe hozhatja a felhasználókat. Az Európai Unió tagállamai a saját szankcióik miatt már így is a szakadék szélére sodorták a gazdaságaikat. Az Egyesült Államokban a tomboló infláció megfékezésének egyik eszköze lehetett volna, ha az üzemanyag ára csökken, bár ez még valószínűleg nem segített volna teljesen kimászni a jelenlegi gödörből, ahhoz ugyanis a költekezéssel is fel kellene hagynia a Biden-adminisztrációnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!