Miközben a Fehér Ház azon töpreng, hogy mi az, amit még kiiktathat, megtilthat vagy romba dönthet a világon, addig Argentína és Irán már jelezte, hogy csatlakozna a BRICS-hez” – fogalmazott az orosz külügyminisztérium szóvivője, Maria Zakharova közösségi oldalán. Az Egyesült Államokkal szembeni kritikai él nem véletlen, a BRICS-államok szövetségét egyes elemzők a nyugati világ amolyan geopolitikai antipódjaként tartják számon. Ennek pedig különös jelentősége lehet az Ukrajnával szemben megindított orosz offenzívát követően vizionált „új világrend” kialakulása tekintetében.
A Goldman Sachs 2001-ben közölt gazdasági prognózisa úgy találta, hogy a kétezres-kétezer-tízes évek a BRICS-országok felemelkedésének időszaka lehet. Az előrejelzés részben igaznak is bizonyult, különösen, ami Indiát és Kínát illeti (Oroszországot már kevésbé). Kína gazdaságilag ekkor előzte meg és hagyta le Japánt, és kezdett rohamosan közelíteni az Egyesült Államokhoz. A Világbank adatai szerint Kína gazdasági termelése 1991-ben még nem érte el az 1 billió amerikai dollárt sem, miközben 2015-ben ez a számadat már közelített a 10 billióhoz. Az egy főre jutó jövedelmet tekintve is legalább nyolcszoros növekedést ért el mintegy negyed évszázad alatt, lekörözve ezzel Japánon kívül az ázsiai tigriseket, Hongkongot, Tajvant, Szingapúrt és Dél-Koreát is.
A „kínai gazdasági csoda” hátterében természetesen több tényező állt, kettőnek ezek közül azonban világpolitikai jelentősége van: az első, hogy Kína vált a világ gyárüzemévé, a globális feldolgozóipar kibocsátásának majd harmadát a kommunista ország termeli ki, mágnesként vonzva a multinacionális vállalatok telephelyeit. A másik lényeges szempont, hogy Kína az 1990-es évektől nem gátolta, sokkal inkább igyekezett a „maga képére formálni” a nyugati világ globális kormányzásra vonatkozó koncepcióit. Kína történelmétől amúgy sem állt messze a kulturális és politikai felsőbbrendűség tudata, erre utalt az ókortól a „Középső Királyság”, vagy az „isteni állam” elnevezés is.
2022.07.29. (XXVI/30)
