A tüntetések mintegy 50 egyetemre is kiterjedtek, köztük a kínai elnök volt egyetemén, a pekingi Csinghuán is demonstráltak.(Fotó: AP / Kanis Leung)
Egy hónappal ezelőtt a kínai vezetés még teljességgel legyőzhetetlennek tűnt, mikor Hszi Csin-ping elnök a kommunista pártkongresszuson bebetonozta hatalmát, illetve volt vezetőinek és kritikusainak befolyását jelentősen visszaszorította. Ezt fémjelezte a volt kínai elnök, Hu Csin-tao hirtelen és megalázó kivezetése a kongresszus záróceremóniájáról is.
Az elmúlt hetekben azonban a kormány és a kínai nép közötti konfliktus elharapódzott, miután egyes városok és tartományok több mint 100 napon át tartó szigorú korlátozásokat voltak kénytelenek elszenvedni Kína „zéró Covid” politikája miatt, annak ellenére, hogy alig több mint 38 000 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést az 1,4 milliárdos lakosságból.
Olyan példátlan kiterjedésű tüntetésekre került sor Pekingben, Sanghajban, és még legalább öt másik városban, melyek több elemző szerint jelentőségükben és potenciáljukban leginkább a hónapok óta tartó iráni tüntetésekre hasonlítanak. Nem is csoda, hiszen mindkét ország hasonló autoriter víziót és világképet képvisel. Bár a tüntetések kiváltó okai különbözőek: a nők vallási alapú nyomorgatása, illetve a fojtogató Covid-lezárások, céljuk ugyanaz: kiszabadulni a diktatórikus elnyomás alól.
2022.12.02. (XXVI/48)
