hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Maffiózó youtuber üti ki a szultánt?
Egyre dagadó botrányok Erdoğan körül
Maffiózó youtuber üti ki a szultánt?

A korábbi miniszterelnök, Binali Yıldırım (balról) fia is nyakig lehet a drogkereskedelemben, amiben Erdogan is érintettnek tűnik.(Fotó: AP / Presidential Press Service)

2021. 06. 03.
Gyilkosságok, nemi erőszak, drogkereskedelem – csak néhány a súlyos vádak közül, amik az elmúlt hetekben a török kormány legfelső köreit érték. Sokan már Erdoğan esetleges bukását prognosztizálják.

Ugyan bizonyára sokan vannak, akik úgy érzik, a tavalyi év vesztesei közé tartoznak, ám azt valószínűleg kevesen hinnék, hogy Recep Tayyip Erdoğant, Törökország autoriter vezetőjét is hasonló gondolatok gyötörhetik. A koronavírus által megtépázott gazdaság és az újonnan kirobbant korrupciós botrány szertefoszlathatják az államfő 20-as évekre vonatkozó szép kilátásait.

2023-ban lesz ugyanis a Török Köztársaság fennállásának századik évfordulója, Erdoğan pedig tervei szerint jelenlegi posztjából ünnepelte volna a centenáriumot, akkor már mint az új Törökország leghosszabb ideje hivatalban lévő elnöke.

Az alvilág visszatér

Erdoğan tizennyolc évvel ezelőtt, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) színeiben lett miniszterelnök. Az AKP színre lépését a török nép a korrupciótól és a szervezett bűnözéstől való szabadulásként ünnepelte. Az országot ugyanis megrázta az 1996-os úgynevezett Susurluk-botrány, amikor is egyazon autóbalesetben meghalt egy nagy hatalmú rendőrtiszt és egy drogdíler, egyben ultranacionalista bérgyilkos. A tragédia rávilágított arra, hogy Törökországban a hatalom, a szélsőséges nacionalizmus és a szervezett bűnözés egyáltalán nem áll olyan messze egymástól, mint azt egy demokráciában jogosan várni lehetne.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!