hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Börtönbe zárták a korrupt ex-elnököt, támogatói szétkapták a fél országot
A dél-afrikai zavargások háttere
Börtönbe zárták a korrupt ex-elnököt, támogatói szétkapták a fél országot

Fotó: AP / Andre Swart

2021. 07. 29.
Mire sikerült megfékezni, már több mint kétszáz halálos áldozata volt a Dél-Afrikai Köztársaságban kitört zavargásoknak. Az elemzők szerint az indulatok nem annyira a volt elnök elleni korrupciós per miatt szabadultak el, hanem az általános kétségbeesésre építő szándékos agitáció vezetett „sikerre”.

A zavargások akkor kezdődtek, amikor a korábbi elnök, Jacob Zuma megkezdte 15 hónapos börtönbüntetését, amelyet korrupciós vádak miatt szabott ki rá a bíróság. Zuma támogatói abban a tartományban kezdték el az indulatokat szítani, ahonnét a volt elnök származik, és az ebből kirobbant fosztogatás- és rombolássorozat nem is terjedt nagyon tovább KwaZulu-Natal tartományból, csak a szomszédos Guateng tartományba.

Ez azonban nem sokat segített a kialakult helyzeten, annak ellenére sem, hogy a többi hét tartományban nem történtek zavargások. Az érintett két tartományban keletkezik ugyanis a dél-afrikai gazdaság teljesítményének legalább 50 százaléka, itt található az ország gazdasági központja, Johannesburg, és a politikai központja, Pretoria is.

Zuma támogatói úttorlaszokat állítottak fel a főbb autópályákon. A zavargások aztán ebből fejlődtek tovább, amikor hatalmas tömegek kezdtek gyújtogatni és fosztogatni. Az okozott kár eléri a 1,5 milliárd dollárt, és az eltulajdonított javak értéke nagyjából 680 millió dollárra rúg. A kirabolt bankautomaták és elpusztított ruhaboltok mellett 161 bevásárlóközpontot rongáltak meg, 11 raktárt, nyolc gyárat és legalább 800 szupermarketet és italboltot fosztottak ki a tüntetők, akiket csak tízezer katona mozgósításával sikerült megfékezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!