hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áldozhat-e Joe Biden, ha abortuszpárti?
Éleződő ellentét az amerikai elnök és a magzatvédő katolikusok között
Áldozhat-e Joe Biden, ha abortuszpárti?

Fotó: AP / Alex Brandon

2021. 07. 08.
„Ahol apácák vannak, én otthon vagyok” – írta könyvében Joe Biden. Most már javában küzd olyan apácák ellen, akik saját segélyszervezetükben ellenállnak az abortuszlobbinak. A méhen belüli élet kapcsán egyre élesebb az ellentét az elnök és az amerikai katolikusok között.

Joe Biden „hithű katolikus” – sajtófőnöke már az új adminisztráció első sajtótájékoztatóján fontosnak tartotta ezt közölni. A politikus régóta előszeretettel tetszeleg ebben a szerepben, és sokan hangsúlyozták, hogy hatvan év óta először van ismét katolikus hitű vezető a Fehér Házban. Az elnökségi kampányának indulásakor is azzal próbált a vallásos érzületű amerikai néplélekre hatni, hogy egy kampányvideójában kifejtette: az után döntötte el, hogy kihívást intéz Donald Trump ellen, amikor a Vatikánban apácák egy csoportjával elegyedett véletlenszerű beszélgetésbe.

Az természetesen nem képezheti publicisztika tárgyát, hogy egy politikus pontosan milyen kapcsolatban állhat Istennel, azonban olyan ügyekben, amik a moralitást érintik, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy egy csúcsvezető a hitével ellentétes álláspontra helyezkedik. Ahogy azon ordító ellentmondás mellett sem, amire a Catholic Herald hívta föl a figyelmet, hogy mégis miként hivatkozhat apácák ihletére, amikor hadat üzent a Little Sisters of the Poor nevű katolikus női szervezetnek, mivel az nem hajlandó abortusztablettákat adni.

Sajátosan diktatórikus megnyilvánulásnak bizonyult ez, hiszen a nővérek lelkiismereti kivételezettségét a Legfelsőbb Bíróság is megerősítette tavaly júliusban, ennek ellenére Biden ígéretet tett, hogy elsők között fosztja majd meg őket ettől – mintha az elnök felülírhatná a legfőbb igazságszolgáltató szerv ítéleteit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!