hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A konzervatív műsorvezető, aki reményt adott az amerikai jobboldalnak
In memoriam Rush Limbaugh
A konzervatív műsorvezető, aki reményt adott az amerikai jobboldalnak

Fotó: AP / Jeff Roberson

2021. 02. 24.
Magyarországon kevésbé ismert, pedig minden alternatív média őhozzá vezethető vissza. A modern konzervativizmus egyik vezéralakja volt, aki tízmilliókra hatott. Nélküle sem a republikánus párt, sem a konzervatív média nem lenne olyan szinten, mint most. Rush Limbaugh hagyatékának értékét és befolyását mi sem bizonyíthatná jobban annál, hogy milyen vehemens gyűlölettel viszonyulnak hozzá a baloldalon.

bár az amerikai részleges demokrácia kiváló marketingje ezt nem veri nagydobra, a 80-as évekre teljes baloldali hegemónia alakult ki mind az amerikai médiában, mind az oktatásban, sőt a Kongresszusban is. A kor neves konzervatív személyiségei emberpróbáló körülmények között igyekezték a fő áramlattal szembemenő nézeteket képviselni. Milton Friedman elsősorban közgazdasági alapon kezdte ki a keynesi rendszert és a jóléti állam hagymázas utópiáját. William F. Buckley, a National Review alapítója heti egyszer jelentkezett műsorával, és így próbált a balos médiában felszínen maradni. Az elképesztően művelt, irodalmi stílusban író és beszélő Buckley azonban csak az értelmiségi rétegre tudott hatni; szóvirágai, vég­telen mondatai nem ragadták meg az egyszerű embert.

A 80-as évek végére minden jelentős újság, minden csatorna balos kézben összpontosul. Még nincs internet, még nincs Fox. A rádióműfaj főleg helyi hírekkel, közlekedési információkkal, esetleg sporttal és persze sok-sok zenével igencsak lemarad a médiumok versenyében. Ekkor lép a színre Rush Limbaugh, aki egy teljesen új platformot hoz létre a halódó AM frekvencián. 1989-ben indította útjára a Rush Limbaugh Show-t, és mivel a jobboldalnak évtizedek óta nem volt napi hírelemző platformja, a műsor elképesztően népszerű lett. Limbaugh vicces (de nem közönséges) stílusával, az elitet savazó kommentárjaival felforgatta az amerikai közbeszédet.

Hatalmas érdeme van abban, hogy észérveket adott jobboldali konzervatív hallgatóságának. A most ismert konzervatív influenszerek az ő narratíváján nőttek föl. Limbaugh felfedezte, mekkora piaca van az ilyen gondolatoknak. Ez a zsenialitás ágyazott meg az összes többi konzervatív médiumnak. Limbaugh tevékenysége nélkül nincs Fox News, és nincs annyi toplistás konzervatív podcast sem.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!