hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A globális pénzvilág Super Mariója birodalmat épít?
Mario Draghi eladósítással erősíti az integrációt
A globális pénzvilág Super Mariója birodalmat épít?

Mario Draghi a legnagyobb tapasztalatú és legtekintélyesebb politikus az európai színtéren, akinek a szavára odafigyelnek az országok vezetői.(Fotó: AP / Michael Sohn)

2021. 08. 04.
Super Mario – így nevezi a nemzetközi sajtó Mario Draghit, Olaszország miniszterelnökét, aki könnyen lehet, hogy Angela Merkel távozását követően a legerősebb uniós kormányfő lesz. A jezsuita diákból lett bankár megfordult a világ legjelentősebb pénzügyi szervezeteinél, mostani feladata pedig sokak szerint az, hogy Olaszország eladósításával segítse az egységes Európai Birodalom létrejöttét.

Hosszú karrier áll az idén 73 esztendős Mario Draghi mögött, aki 1947-ben született Rómában. A Massimiliano Massimo Intézetben, egy római jezsuita iskolában tanult, majd a római Sapienza Egyetemen szerzett közgazdász diplomát.

Már ekkor a monetáris politika iránt érdeklődött, diplomája a „Gazdasági integráció és az árfolyamok változása” címet kapta. Dolgozott a Világbank wa­shingtoni irodájában, majd visszatért Rómába, hogy az olasz kincstár főigazgatója legyen. Itt tíz éven át tevékenykedett. Ő vezette azt a bizottságot, amely felülvizsgálta az olasz vállalati és pénzügyi jogszabályokat. Az egyik fő támogatója volt az állami gazdaságok privatizációjának.

2001-ben elhagyta a Pénzügyminisztériumot, és a Harvard Egyetem John F. Kennedy Kormányzati Iskola Politikai Intézetének tagja lett. 2002-ben a Goldman Sachs International alelnökévé és ügyvezető igazgatójává nevezték ki. A New York-i székhelyű pénzpiaci óriás egy amerikai multinacionális vállalat, az amerikai állampapírpiac elsődleges kereskedője, általánosságban pedig az értékpapírpiac egyik prominens szereplője.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!