hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Már csak a polgárháborúban bízhat Biden és a demokraták?
Az amerikai elnökválasztás megnyerése mindenáron
Már csak a polgárháborúban bízhat Biden és a demokraták?

Fotó: AP / Paula Bronstein

2020. 09. 16.
Nem kevés pesszimista várakozással találkozni az amerikai választások tekintetében. Valaki azt várja, hogy Biden veszít és akkor polgárháború lesz. Valaki pedig azt, hogy Trump veszít, de ezt nem ismeri el, és akkor… polgárháború lesz. Úgy tűnik, a demokraták csak az erőszakban látnak megoldást.

Minden arra enged következtetni, hogy az amerikai elnökválasztás főszereplői még kevésbé lesznek képesek elfogadni egy esetleges választási vereséget, mint Hillary Clinton 2016-ban. Pedig az is emlékezetes! Egy egész ország, sőt a nyugati közvélemény az egykori first lady kirohanásaival volt elfoglalva, és évek mentek rá a demokraták azon igyekezetére, hogy Trumpot balhoroggal kiüssék az elnöki székből.

A demokraták jó ideje mesteri szintre fejlesztették a szómágia alapú politizálást. Négy évvel ezelőtt az volt a fő üzenet, hogy aki nem demokrata, az szánalmas. A mostani kampányban pedig már most azt sulykolják – pedig még a választásig heteket kell várni –, hogy a szavazás nem lesz legitim, illetve, hogy mire odaérünk, kész tényként kezelje ezt a főáramú médiából táplálkozó tömeg.

A hatósági közegek és az elnök tudatos összeugrasztása a polgárháborús stratégia egyik alapköve.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!