hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Száz éve hunyt el a legnagyobb magyar fia, aki török főúr is volt
Széchenyi Ödön, a „tűzpasa”
Száz éve hunyt el a legnagyobb magyar fia, aki török főúr is volt

A gróf halálának századik évfordulójára idén emlékeznek Isztambulban.(Forrás: Wikipédia)

2022. 03. 17.
Nem hazudtolta meg a családi hagyományt: inspiráló életútjával példát mutatott kortársainak kemény munkából, alázatból és hazafiságból. Három országban is kitüntették. Verne róla mintázta a Dunai hajós című regényének főszereplőjét.

Széchenyi Ödön 1839-ben látta meg a napvilágot egy nem mindennapi ember – Széchenyi István – fiaként egy olyan család nevét viselve, ami a szabadságharc bukása után egyszerre volt rang és teher. Igazi polihisztor volt, a hajózás fejlesztésében, a tűzoltóság megszervezésében, nem utolsósorban pedig a Budavári Sikló építésében végzett maradandó munkát.

Fiatal felnőttévek, útkeresés

Fiatal éveit a szülői birtokon, Nagycenken töltötte testvérével, Bélával. Nem volt még tízéves sem, amikor a szabadságharc megbukott és az azt követő világban kellett érvényesülnie azzal a hagyatékkal, amit a legnagyobb magyar hagyott rá. Édesapját, Széchenyi Istvánt sokszor meglátogatta a döblingi elmegyógyintézetben, aki utazásra, a világ megismerésére biztatta. Ödön eleget téve az apai kérésnek fiatal felnőttkorára művelt (olasz, angol, német, francia, valamint latin és görög nyelven is kiválóan beszélt), világlátott ember lett. Londonban önkéntes tűzoltónak jelentkezett, miután korábban Nagycenken és Fertőszentmiklóson két tűzesetben is önzetlen munkát végzett a bajbajutottak segítésében. Innen eredtek személyes motivációi, később pedig a londoni világkiállításon tett látogatásán lenyűgözte a Fire Brigade elnevezésű tűzoltóegylet munkája, ahová azonnal tagnak jelentkezett. Grófi származásával nem törődve keményen kivette részét a fizikai munkából, itt sajátítva el a tűzoltó szakma fortélyait.

Hazatérve felismerte, hogy mekkora szükség lenne egy tűzoltóegyletre, hogy Pest még inkább rászolgáljon a világvárosi címre. 1862-ben elkezdte az ehhez szükséges anyagi feltételek megteremtését. Több évbe telt, mire megkapta a kancellária szükséges engedélyét. Pénzgyűjtő körútján olyan ismert emberektől kapott támogatást, mint az akkor Pest-Budán tartózkodó világhírű író, Alexandre Dumas, aki 110 frankot adományozott a nemes célra. 1869-ben kezdhette meg az önkéntes egységek kiképzését. Ödön azt is felismerte, hogy többre van szükség az önkéntes tűzoltásnál. Időt, energiát, pénzt nem sajnálva fáradozott, sok esetben saját költségéből finanszírozta a hivatásos tűzoltóegylet korszerű eszköztárának fenntartását, bővítését. Az eredmény nem maradt el. Itthon és külföldön is egyaránt elismerésre tett szert jól működő Magyar Országos Tűzoltó Szövetségével.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!