hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lesz-e magyar siker a Bocuse d’Oron?
Interjú az európai döntős magyar csapat elnökével, Szulló Szabinával
Lesz-e magyar siker a Bocuse d’Oron?

Forrás: Bocuse2022 Press

2022. 03. 17.
2022 márciusának végén Budapest lesz az európai gasztronómia központja, hat év után ismét itt rendezik meg a világ legrangosabb szakácsversenyének válogatóját. Akárcsak hat évvel ezelőtt, most is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, ő képviseli majd hazánkat a nemzetközi zsűriben. Vele beszélgettünk.

Édesanyja is szakács volt, komoly eredményeket ért el, a Hilton Szálloda konyháján dolgozott. Inspirálta példája a pályaválasztásban? A pályára jellemző sztereotípiák mennyire valósak?

– Szakmaválasztásomban valóban inspirált édesanyám, aki ma már nyugdíjas. Úgy gondoltam, amit ő csinál, az a legjobb lehet. Már gyerekként is nagyon tetszett, amit láttam, amikor bejutottam a munkahelyére, ami akkoriban kivételesen jól felszerelt volt.

Nem tagadom, hogy ez nehéz szakma, bizonyos dolgokat – például akár a barátnőkkel töltött cseverészésre szánt időt – fel kell áldozni, ha valaki komolyan akar ezzel a területtel foglalkozni, ami fix jelenlétet igényel az étteremben. Viszont teljesen mindegy, hogy nő vagy férfi legyen az, aki elszánja erre magát, csinálhatja jól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!