hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újjáéledt zsinagóga a Balaton-felvidéken
Dr. Olti Ferenccel, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítvány kurátorával beszélgettünk
Újjáéledt zsinagóga a Balaton-felvidéken

Forrás: Zsidó Kiválóságok Alapítvány

2022. 06. 23.
Ha a gonoszság teljes terve sikerül, azokat a kiválóságokat is megölték volna, akiket a balatonfüredi tárlaton bemutatnak. Ők azonban megmenekültek, az Élet szavával válaszoltak a sötétség szavára, és nagyot alkottak. Az ő életművükkel is találkozhatunk a különleges épületben, amelyrõl a kurátort kérdezzük.

Ön több generációra visszamenően balatonfüredi, tősgyökeres lakos. Mikor került a látószögébe az elhanyagolt állapotban lévő zsinagóga, és hogyan lett ebből sikertörténet?

– Gyerekkoromban – és tulajdonképpen felnőttkorom nagy részében is – egyáltalán nem foglalkoztam ezzel a témával. Gyerekként nem is tudtam róla, hogy itt volt egyáltalán zsinagóga. A szüleim nekem semmit nem meséltek a háború előtti életükről – mindketten holokauszttúlélők, én már a háború után születtem. A történet tulajdonképpen villámcsapásszerűen indult: Grósz István, a balatonfüredi Hit Gyülekezete lelkésze többször megkeresett, hogy itt van ez az épület, ez a zsinagóga, és kellene vele valamit kezdeni. Erre kérdéssel válaszoltam, mondván, nekem nincs érzelmi kötődésem, sőt negatív érzelmi kötődésem van a füredi zsidóság múltjához, másrészt mit lehet csinálni egy ilyen szörnyű állapotban lévő épülettel?

Úgyhogy eleinte nem haladt előre az ügy. Nem tudom, hogy István beszélt-e erről másutt is, de gyanítom, mert egyszer csak felhívott a füredi polgármester, Bóka István, hogy itt van ez a romos épület, és mivel ez Balatonfürednek a legrégebbi épülete,  most úgy néz ki, hogy lehetne pénzt szerezni a felújítására. Ráadásul egy olyan pályázati konstrukcióról volt szó, amelyben nemcsak „malter”, hanem komoly tartalom is van (a Norvég Alap – a szerk.). Megkérdezett, mit szólok ehhez – mert engem ismer mint füredi zsidót, és amiatt is számított javaslatomra, nehogy valami olyasmi történjen, ami sértené a mi érzékenységünket. Ekkor elmondtam neki, hogy ebből a helyből zsinagógát nem lehet csinálni, mert sajnos nincs közösség, holokauszt-emlékhelyet nem érdemes csinálni, mert abból már van kettő Füreden. Így kérésére elkezdtem kidolgozni egy koncepciót erre, ami aztán végül megvalósult. Így lett a régi épület az a helyieket kiszolgáló kulturális szolgáltató centrum, ahol most állunk, és felépült mellé egy hipermodern kiállítóhely.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!