hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sírva mesélte a férjem, hogyan változtatta meg Jézus az életét a börtönben
Takó Ákos és Eszter története
Sírva mesélte a férjem, hogyan változtatta meg Jézus az életét a börtönben

Fotó: Szalay Mona

2022. 12. 21.
„Egy ilyen erős férfi, aki a börtönben sem sír és nem is panaszkodik, hogy tud egy személyről (Jézus Krisztusról) így beszélni?” – teszi fel a kérdést Eszter szinte könnybe lábadt szemmel, ahogy felidézi, férje miként tett bizonyságot számára a láthatatlan Istenről, aki végleg megváltoztatta mindkettőjük életét.

A börtönök falain belül egy olyan világ húzódik meg, amelyet a társadalom önmagától a lehető legtávolabb akar tudni. Ez az elzárt, sötét hely olyan embereket tart fogva, akik önhibájukból, vagy esetenként részben azon kívül álló okok miatt kerültek oda. Nagyon sokan szenvednek a szívükben a vétkeik, bűneik miatt, és ezekre, úgy érzik, nincsen gyógyír, se megoldás, se megbocsátás. Azonban Jézus Krisztus megváltó üzenete nem csak a szabad emberek számára vált elérhetővé, ugyanis a Hit Gyülekezete börtönmissziós szolgálatának köszönhetően az evangélium oda is eljut, ahová az ember nem szívesen merészkedik. A Messiás egy helyen a következőt mondja az őt körülvevő hallgatóságának: „Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.” (Máté 9:13)

 

A következőkben egy megindító történetet mutatunk be, amelyben egy házaspár mesél megtérésük csodájáról, azokról a körülményekről és sorsformáló eseményekről, amelyek teljesen megváltoztatták az életüket. Takó Ákos és Eszter, akik esetében szinte borítékolható lett volna a válás, de Istennek jobb tervei voltak, amelyek által megmentette nemcsak a házasságukat, de az életüket is. Ákost 2019-ben a bíróság gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt közel 4 év börtönbüntetésre ítélte. Felesége egyedül maradt otthon az akkor még csak 3 hónapos közös gyerme­kükkel. De, ami ezután következett, arról akkor valószínűleg még álmodni sem mertek volna.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!