hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan nyaraljunk biztonságosan?
Tippek a gondtalan pihenéshez
Hogyan nyaraljunk biztonságosan?

Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 07. 07.
Ahhoz, hogy biztonságosan és nyugodtan teljenek a pihenés napjai, összegyűjtöttünk néhány elővigyázatossági szempontot a maszkviselésen, a távolságtartáson és a (kéz)fertőtlenítésen túl, melyek segíthetnek elkerülni a kellemetlen meglepetéseket a nyaralás során.

A mostani nyári szezonra a legtöbben máshogy készülnek, mint a pandémiát megelőző időszakban. A jelenlegi információk szerint a külföldre utazás a korábbi évekhez képest a megszokottnál nagyobb kockázattal jár, ugyanis a koronavírus és mutációinak terjedése országról országra, napról napra változhat. A bizonytalan helyzet pillanatok alatt felülírhatja a közlekedési lehetőségeket (akár a hazautazás feltételeit, körülményeit), nem beszélve arról, hogy országonként eltérő a beutazási, tartózkodási feltételekre vonatkozó jogi szabályozás, amely szinte bármikor megváltozhat. Ebből fakadóan jelenleg nem ajánlott a külföldi utazás. A Magyar Turisztikai Ügynökség megbízásából a Századvég Alapítvány által készített felmérésből megtudhatjuk, hogy tízből hét magyar egyébként is belföldre tervezi egy éven belül az utazását. A kutatásból az is kiderül, hogy legtöbben a Balatonra, a Mátra és a Bükk térségébe, illetve Budapest környékére terveznek ellátogatni. Ha kevésbé forgalmas, zsúfolt helyen szeretnénk a pihenés napjait eltölteni, érdemes olyan helyszínt választani, amit az előrejelzések szerint nem rohamoznak meg a vakációzók.

Figyeljünk otthonunk védelmére is!

Az utazás megkezdése előtt észszerű átgondolni, hogy miként tudunk gondoskodni a betörők elleni védelemről, ugyanis a nyári szezonban és a háromnapos hosszú hétvégék során a biztosítók tapasztalatai szerint megnövekszik az ilyen jellegű bűncselekmények száma. High-tech eszközökön, okoskamera-rendszereken és egyéb biztonsági berendezéseken kívül is rengeteg lehetőség áll rendelkezésre az otthon megóvásához. A sokat hangoztatott alapszabályokat érdemes megszívlelni, hogy ne kürtöljük szét a világba, akár a közösségi média segítségével, hogy elutaz(t)unk. Ugyanis minél kevesebben tudják ezt, annál kisebb a lehetősége annak, hogy olyan ember fülébe jut távollétünk híre, aki esetleg tisztességtelen céllal látogatna el az otthonunkba.

A nyaralás során készített bombasztikus képek posztolását is érdemes későbbre halasztani. Egy megbízható rokon vagy ismerős nagy segítséget jelenthet a postaláda rendszeres ürítésében, a növények locsolásában és nem utolsósorban abban, hogy ellenőrizze az ingatlan sértetlenségét. Időkapcsolós csatlakozókkal megvalósítható, hogy előre meghatározott időpontokban fényár borítsa el az otthonunkat, mellyel azt a látszatot kelthetjük, mintha valaki tartózkodna az ingatlanban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!