Haris Gergely, a Haris Park ügyvezető igazgatója(Fotó: Dósa Gyôzô)
A Haris család neve több évszázada közszájon forog a fővárosban és az ország több pontján; a századfordulón Haris Gergely építtette a róla elnevezett bazárt, ma a Haris köz őrzi a család emlékét. Meséljen egy kicsit a felmenőiről!
– Ismereteink szerint az 1700-as évek végén érkezett a Haris család Magyarországra. Egy görög származású kereskedőcsaládról beszélünk, melynek a mai napig vannak Magyarország több pontján leszármazottai.
Az első két generáció rendszeresen látogatta a pesti piacot, hajóval érkeztek fel az áruk. Azok, akik közülük elsőként vetették meg itt a lábukat, nem is beszéltek magyarul, ellenben rengeteg pénzt kerestek és költöttek el Pesten – akkor még ugye nem beszélhettünk Budapestről. Aztán az egyik generáció végül beadta a derekát, és felvette a magyar állampolgárságot, meg is tanultak magyarul – cserébe elfelejtettek görögül.
Szent István - látnok vagy realista volt az államalapító király?
Szuverenitás, bibliai hit és Jeruzsálem kérdése »
„Miért létezik Izrael állama?” - Interjú Tatár György filozófussal
A megrendülés hiánya és az apokaliptikus tövis »
Alkalmazott vereségfilozófia? Tatár György Európáról és a migrációs krízisről
Interjú a térségünket formáló globális trendekről »