hetilap

Hetek hetilap vásárlás
F1-történelem: a modern gladiátorjátékoktól a szigorú védelemig
Életre tervezve
F1-történelem: a modern gladiátorjátékoktól  a szigorú védelemig

Romain Grosjean kocsijának maradéka(Fotó: AP /Hamad Mohammed)

2021. 01. 13.
A Forma–1-es pilóták életét ma már rengeteg intézkedés és szabály védi – ezeket azonban leggyakrabban egy vagy több korábbi baleset hívta életre. Érdekes módon az utóbbi időkben a biztonsági újításokra gyakran kritikaáradat zúdul bevezetésükkor. Túlbiztosított lenne az autó­versenyzés király­kategóriája?

A 2020. november végén rendezett bahreini Formula–1 nagydíjon a nézők a nap versenyzőjévé Romain Grosjeant, a Haas csapat svájci–francia pilótáját választották. Grosjean azonban nem zseniális manővereivel, előzéseivel és vezetésével érdemelte ki ezt a címet; azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az elmúlt 30 év egyik leglátványosabb balesete után saját lábán hagyta el kettészakadt és kigyulladt versenyautóját.

A futam első körében a Haas pilótája az egyik szakaszon nem körültekintően helyezkedett, kereke összeért kollégájáéval, ennek következtében elvesztette uralmát az autó felett és 220 km/h-s sebességgel a pálya melletti szalagkorlátnak csapódott. Autója kettészakadt, lángra kapott és átfúródott a szalagkorláton. A becsapódás után 30 másodperccel azonban a versenyző már saját lábán szállt be az orvosi autóba. 

A ’90-es években egy ilyen baleset biztos tragédiával végződött volna – nagy valószínűséggel még a 2010-es évek közepén is. Milyen eszközök és intézkedések vezettek ahhoz, hogy Grosjean élve, csak kisebb égési sérülésekkel a kézfején hagyta el a baleset helyszínét? 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!