Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újra szól Cionból a harci riadó! - E heti köszöntőnk
Újra szól Cionból a harci riadó! - E heti köszöntőnk

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 10. 03.
Beköszöntött a rós hásáná ünnepe, a bibliai kürtzengés napja. A vallásos zsidóság a jóm kippúri böjtig önvizsgálatot tart, s közben Izrael hadserege újabb háborúba bocsátkozik Libanonban. Hullanak a rakéták, elmosódnak a határok. „Bizony, a libanoni erőszakoskodás gyászba borít téged” szólt Habakuk próféta már évezredekkel ezelőtt.

Izraelnek az önvizsgálati napokban szembe kell néznie azzal, hogy az elmúlt években mennyire szétesett a belső egysége. Azzal, hogy megvetette saját erejét és cionista eszméjét, csak mert a progresszív Nyugat ezért ferdén nézett rá. De azzal is, hogy a média uszításai, a háborús környezetet semmibe vevő üzleti szféra kapzsisága, valamint az akadémiai réteg hazaárulása és önpusztító Izrael-kritikája mekkora egzisztenciális válságot okozott.

Mekkora tanulság ez hazánk számára is, amelyet szintén kívülről-belülről egyaránt szét akarnak szakítani!

Európának is ideje lenne belátnia, hogy haláltáncot jár. Szükség van a szembenézésre, mert ahogy most Izraelnek a Hezbollahhal és akár magával Iránnal kell megküzdenie, úgy a mi kontinensünk is a végsőkig játszik Isten türelmével. A vereség ott kezdődik, ha az ember azt sem tudja, hogy veszély les rá. E szent napok fennhangon hirdetik: e világkorszaknak hamarosan vége. A közelgő változásban pedig Izrael és Magyarország is csak a Messiásra támaszkodhat.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!