hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagy testvérre vár a világ?
Antikrisztusi trendek, amikre figyelnünk kell 2024-ben - 1. rész
Nagy testvérre vár a világ?

A technikai fejlődés ígéretesnek hat, ugyanakkor egyetlen világvezető kezébe hajtja a hatalmat, aki olyan rendszert lesz képes kiépíteni, amilyenről a Jelenések könyvében olvasunk.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix )

2023. 11. 23.
A Szentírás számos helyen jelzi előre, hogy a történelem csúcspontja, azaz Jézus Krisztus földi országlása előtt el kell jönnie a bűn emberének. A bibliai jelek alapján ez a kor már nincs is olyan messze. Miközben az emberiség többsége mit sem sejt, Isten támpontokat ad nekünk, hogy tudjuk, mikor számíthatunk e sötét napokra. Kétrészes cikksorozatunkban négy-négy jelenséget mutatunk be, amelyekkel a jövőben számolnunk kell.

Akik ismerik Isten profetikus időszámítását, érzik, benne van a levegőben, hogy ketyeg az utolsó óra. Persze, ezt már sokszor mondták a történelem során, és a világvégevárás nem napjaink sajátja. De minden jel arra mutat: világunk visszafordíthatatlanul válaszút elé került, és Isten profetikus idősíkja lassan feltárulkozik a szakadék szélén táncoló emberiség előtt. A történelemnek számos fordulópontját elemezhetnénk, de érdekes megfigyelnünk, hogy ezek a fordulópontok az elmúlt században egyre sűrűbben követik egymást. A 21. században szinte minden év valami új, világméretű meglepetéssel szolgál, ami igazából csak azoknak olyan megdöbbentő, akik a Biblia előrejelzéseit nem ismerik.

Képbe hozzuk! A Hetek előfizetői akciójában a 90 nyeremény mellett a fődíj most egy Toyota Aygo X személyautó. Részletek a hetilapban és a hetek.hu/elofizetes oldalon.

A köztünk élő gonosz: az antikrisztus szelleme

A bibliai világnézet alapvető eleme, hogy a látható világ nem elszigetelt a láthatatlantól. Az úgynevezett szellemvilág körülveszi földünket, és az ott dúló háború alapvető hatással van ránk is. Az angyali háború egyik legfőbb lecsapódása pontosan az, hogy az emberiség többsége előtt ellepleződik, hogy valójában mi is dúl a háttérben. Körülöttünk vajmi kevesen veszik észre, mi a tét. A sötétség és megcsalattatás hullámai ugyanis egyre magasabbra hágnak, és hamarosan elérkezhetünk az emberi történelem egy kritikus elágazásához.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!