hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lombikhúsból készítenének kóser sajtburgert
A rabbi szerint a tudomány nem írhatja felül a vallási igazságokat
Lombikhúsból készítenének kóser sajtburgert

Kóser McDonald’s az izraeli Petah Tikvában. Nem lesz laborhúsból készült sajtburger az étlapon.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2023. 01. 26.
Az aktuális hírek spirituális hátterét is megvilágító Israel365 hírportál szerkesztője szerint az izraeli főrabbi döntése nyomán sem várható, hogy sajtburgert áruljanak a kóser McDonald’s éttermekben.

Melyek lehetnek az etikai kifogások a „lombikban gyártott” húsokkal szemben?

– Több problémát is említhetek. Először is a hús és tejtermék együttes fogyasztása tilos a számunkra. Ezért fel kell tennünk a kérdést, hogy minek tekinthető az ilyen élelmiszer, hús vagy nem hús? Amennyiben húsnak kell tekintenünk, akkor további feltételek vannak, meg kell felelni a kóser vágás szabályának is, különben nem fogyasztható a számunkra. A törvényeink szerint azonban az élő állatból kiemelt sejt nem azonos az eredeti egyeddel, így nem számít állati eredetűnek az ebből növesztett termék. Ugyanakkor már a Noénak adott törvények – amelyek nem csak a zsidóságra vonatkoznak – tiltják azt, hogy élő állatból levágott darabot megegyünk.

Azért, mert vért tartalmazhat?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!