hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ismerkedési alkalom a Vatikánban
Már keresik Ferenc utódját?
Ismerkedési alkalom a Vatikánban

Ferenc pápa 20 új bíborost iktatott be, és utána kétnapos konzisztóriu­mot is tartott egyházi reformok megvitatására.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2022. 09. 01.
A következő konklávé főpróbája is lehetett az a bíborosi találkozó, amelyet augusztus utolsó napjaira hívott össze Ferenc pápa. A katolikus egyház 226 bíborosa közül rekordszámú, 196 főpap vett részt Rómában a konzisztóriumon. Köztük 132 olyan bíboros, aki jelenleg 80 évesnél fiatalabb, így jogosult megválasztani majd a következő pápát.

A sajtóban „nagy ismerkedési alkalomként” írtak a most lezajlott római bíborosi gyűlésről, nem alaptalanul. Bár az aktuálisan regnáló pápák akár évente többször is összehívhatják a bíborosi testületet, erre ritkábban – általában évente egyszer – szokott sor kerülni. Ilyen alkalom, amikor új bíborosokat iktat be a pápa, de van, hogy fontos döntések megvitatására gyűlnek össze a főpapok.

Most mindkét cél egybeesett, hiszen Ferenc pápa 20 új bíborost iktatott be, és utána kétnapos konzisztóriumot is tartott egyházi reformok megvitatására. Az utóbbi években a világjárvány miatt elmaradtak a személyes eszmecserék, így várható volt az átlag feletti érdeklődés. Kimondatlanul azonban a találkozó nagy kérdése az volt: lesz-e még ilyen tanácskozás a jelenlegi pápa vezetésével, vagy a következő alkalommal már a pápaválasztó konklávéra gyűlnek össze a bíborosok?

Volt, aki nyilvánosan meg is fogalmazta ezt a dilemmát: „Nem pápaválasztó castingra gyűltünk össze, de szükségünk van az ilyen találkozókra. Előbb vagy utóbb meg kell választanunk a következő pápát. Ezért fontos, hogy hallhassuk és megismerhessük egymást” – mondta a Washington Post tudósítójának Cristóbal López Romero bíboros, a marokkói főváros, Rabat érseke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!