Lapunkban is többször foglalkoztunk a pünkösdi-evangéliumi kereszténység talán legismertebb nemzetközi képviselőjét, a Hillsong-hálózatot és különböző vezetőit ért kritikákkal és támadásokkal. Az 1986-ban, az ausztráliai Sydney-ben alapított gyülekezet (eredeti nevén Hills Christian Life Center) ismertségét kezdettől fogva a kiemelkedő színvonalú zenei szolgálatának köszönhette.
Ez állt a később ikonikussá vált Hillsong-konferenciák és nagyszabású koncertek középpontjában is. Szervezeti szempontból azonban a gyülekezet nem tekinthető „zöldmezős” alapításnak, miután szoros közösségben működött az alapító Brian Houston apjának, Frank Houstonnak a szintén Sydney-ben működő neopünkösdi gyülekezetével.
A két közösség 1999-ben egyesült is, miután kiderültek Frank Houston pásztor pedofil bűncselekményei. Az új közösség 2001-ben vette fel a Hillsong Church nevet.