Nemzetközi visszhangot váltott ki a Hillsong körüli botránysorozat, mivel sokan az elmúlt évtizedekben a kereszténység egyik megújítójának tartották őket, mások viszont bírálták azt a hálózati rendszert, amelyben működtek. Ön miben látja a problémák forrását?
– Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy hálás vagyok Istennek azért, amilyen értékeket megosztottak a zenéjük által. Továbbra is énekelni fogom a Hillsong-dalokat, amelyek közül sok nagyon szép és erőteljes dicséret. Hálás vagyok azokért a személyekért is, akik a szolgálatukon keresztül tértek meg Jézus Krisztushoz. Az őket érintő szervezeti kérdésekhez nem tudok hozzászólni, mert nem ismerem a belső működésüket. Az azonban általánosságban igaz, hogy akik nagyon sikeressé válnak, több támadásnak és nagyobb figyelemnek lesznek kitéve. Ezért fontos, hogy rendben tartsuk a saját portánkat. Az évek során egyre inkább nyugtalanított velük kapcsolatban az úgynevezett „celebkultúra”. Ezt különösen New Yorkban láthattuk, ahol világsztárok mentek el a Hillsong gyülekezetbe, ahol a „celebek pásztora” szolgált.
Nem ő nevezte magát így, a média találta ki ezt róla. Amikor a gazdagok, hírességek Jézus követői lesznek, mindig van bennem egy aggodalom, mert tudom, hogy az ördög megtámadja őket.