hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy úszómedence alatt találhatják meg IV. Béla sírját?
A második államalapító öröksége
Egy úszómedence alatt találhatják meg IV. Béla sírját?

Forrás: Wikipédia / Batu Khan

2021. 10. 14.
Idén már a harmadik magyar uralkodó földi maradványainak a beazonosításával kapcsolatban merülnek fel új, az eddigi ismereteinket kibővítő elméletek. Aba Sámuel és a Hunyadiak után most a második államalapító, IV. Béla sírját véli megtalálni egy független szakértői csoport Esztergomban.

„Egy magánmedence alatt rejtőzik IV. Béla király elveszett sírja?”

– ezzel a feltűnő címmel írt az Index október elején arról a kutatásról, amelynek a célja az Árpád-ház egyik legkiemelkedőbb uralkodója, IV. Béla sírhelyének a beazonosítása. A címben szereplő kérdésre akár igen is lehet a válasz, amennyiben beigazolódik a most még csak elméletben megtalált helyszín.

Az eddig sem volt kétséges a 751 éve, 1270. május 3-án elhunyt királlyal kapcsolatban, hogy Esztergomban temették el, ám a pontos helyszínt a történelem viharai, no meg az évszázadok alatt a hajdani utcaszintre rárakódott 3-4 méteres földréteg eddig elfedte – a sírokat pedig köztudottan ettől is lejjebb kell keresni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!