hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék” – Ravi Zacharias kettős élete
Posztumusz zuhanás
„Nincsen olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék” – Ravi Zacharias kettős élete

Fotó: AP / Brynn Anderson

2021. 03. 11.
Posztumusz megfosztották minden egyházi címétől Ravi Zachariast, miután egy független vizsgálat megállapította, hogy a tavaly elhunyt Zacharias hosszú éveken át számos nőt zaklatott, sőt meg is erőszakolt. Az anglikán neveltetésű és egy presbiteriánus misszió által felszentelt evangélista botránya több mint egy kettős életet élő egyházi személy lelepleződése: azt a veszélyt is mutatja, hogy a valós gyülekezeti háttér nélküli prédikátorokat saját alkalmazottjai a végsőkig is fedezik akkor is, ha súlyos vétségek gyanúja merül fel.

Amikor 2020 májusában Ravi Zacharias 74 éves korában elhunyt, az amerikai konzervatív közösség számos tagja méltatta a keresztény evangélistát, aki elsősorban hitvédő könyveivel és előadásaival vált ismertté világszerte. Zacharias felekezetektől függetlenül, önállóan szolgált, de egy presbiteriánus alapítású protestáns misszióhoz tartozott, ahol lelkészi felszentelésben is részesült. A The Christian and Missionary Alliance (A Szövetség) elnevezésű szervezetet a 19. század végén alapította Albert Benjamin Simpson, napjainkra a felekezetként működő missziónak világszerte 6 millió tagja van.

Elhallgattatott panaszosok

A megható búcsúztatáson senki nem említette azt, hogy Zachariasszal szemben már évekkel a halála előtt felmerültek szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak. Ezeket az evangélista határozottan tagadta, még pert is indított egy kanadai házaspárral szemben, akiket zsarolással vádolt. Azt állította, hogy a kanadai pár állítólag általa írt, intim tartalmú e-mailekkel próbált meg pénzt kicsikarni tőle. Határozottan kijelentette, hogy házassága alatt mindvégig hűséges volt, és soha nem csalta meg a feleségét, bár azt elismerte, hogy „bizonyos kommunikációban elővigyázatosabbnak kellett volna lennie”. A jogi eljárás 2017-ben peren kívül megegyezéssel ért véget, mint utólag kiderült, nem véletlenül. Zacharias azzal fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha nyilvánosságra hozzák a leveleit és fotóit.

Tény, hogy Zacharias olyan tekintélyre tett szert a közel hat évtizeden át tartó keresztény szolgálata során, ami mellett képtelenségnek tűnt, amit az ellene tanúskodó nők állítottak. A hírnév, a kiterjedt, nemzetközi kapcsolatrendszer, valamint a jelentős bevételt termelő kiadói, oktatási és vallási intézményhálózata, úgy tűnik, hogy haláláig védelmet biztosított számára, ezt követően azonban nem lehetett szőnyeg alá söpörni az ellene felhozott vádakat. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!