hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Küszöbön az Európai Egyesült Államok? - Hack Péter elemzése az EU jövőjéről
Európa keresztúton
Küszöbön az Európai Egyesült Államok? - Hack Péter elemzése az EU jövőjéről

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2021. 01. 13.
2021 első napjaiban a közvélemény figyelmét a Kínából indult járvány elleni küzdelem és az amerikai választások körüli, korábban elképzelhetetlennek tartott anomáliák, és ehhez kapcsolódóan, a világ vezető hatalmának, a demokrácia mintaállamának megrendülése köti le. Ezen események elterelték a figyelmet az európai integráció súlyos belső konfliktusairól. 

Például arról a tényről, hogy évtizedes, kitartó küzdelem után az Egyesült Királyság – ugyan súlyos kompromisszumok árán – végül kivált az Európai Unióból. Ez nem kis veszteség az Európát egységes gazdasági és politikai rendszerbe tömöríteni akarók számára, hiszen Nagy-Britanniával az EU a világ ötödik legerősebb gazdaságát, és Európának talán a legerősebb hadseregét veszítette el. 

A járvány és az amerikai események háttérbe szorították azt a konfliktust is, amely decemberben az EU gazdasági mentőcsomagjának és ötéves költségvetésének elfogadásakor robbant ki, és amely a magyar és lengyel közös vétófenyegetés formájában olyan feszültséget hozott a felszínre, amely eddig sokak számára nem volt egyértelmű.

A jövő az új politikai választóvonal

A globalizáció lelkes hívei, politikusok, politikai elemzők és a főáramú média kommentárjai mind a brit kiválás, mind a magyar és lengyel vétó ügyét bagatellizálni igyekeznek. Olvasatukban senki és semmi nem tudja megakadályozni Európa politikai egyesülését, az európai szuperállam, az Európai Egyesült Államok megteremtését, hiszen ez a megvalósítandó egységes föderális európai állam az egyetlen elképzelhető JÖVŐ Európa népei számára. Akik ezzel a progresszív európai vízióval nem értenek egyet, azok „le akarják rombolni Európát”, ahogyan azt Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke egy decemberi interjúban kifejtette. Mások szerint ők Trump elnökhöz hasonló, legyőzendő populisták, ahogyan azt Barack Obama egykori amerikai elnök egy nyilatkozatban ugyancsak a magyar miniszterelnökkel kapcsolatban kifejtette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!