hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Veszélyben van-e Izrael a tálib győzelem után?
A tálibok "szerepmodellt" jelentenek a palesztinok számára
Veszélyben van-e Izrael a tálib győzelem után?

Fotó: AP / Giuseppe Lami

2021. 08. 25.
Az Afganisztánt elfoglaló szélsőséges iszlamisták gyűlölik ugyan a „cionista entitást”, de szerencsére elég messze vannak tőle. Elemzők szerint az új helyzet veszélyeket, de új esélyeket is teremthet Izrael számára.

A villámgyors tálib győzelem és a szégyenletes amerikai kivonulás több szempontból is teljesen új helyzetet eredményezhet a Közel-Keleten. Afganisztánt nyugaton és délen-délkeleten két olyan iszlám állam határolja, amelyek a múltban előszeretettel támogattak Izrael-, Amerika- és általában Nyugat-ellenes dzsihadistákat. A hamarosan talán atomhatalom Irán irdatlan pénzeket ölt a libanoni Hezbollah és a palesztin Hamász támogatásába, a már most is atomhatalom Pakisztán pedig területtel és logisztikával segítette a tálibokat, illetve a velük szorosan összefonódott al-Kaidát.

Az atomfegyver kérdését azért is érdemes hangsúlyozni, mert John Bolton, Trump elnök volt nemzetbiztonsági főtanácsadója a minap elárulta: afganisztáni jelenlétük arról is szólt, hogy megfigyeljék az iráni és a pakisztáni nukleáris tevékenységet. Nem fognak most ezek a terepen lévő elemzőik, hírszerzőik hiányozni? Abban az országban, amely most iszlamista felvonulási terület, és ahol az izraeli hírszerzés szerint újra kiépülhetnek a terror korábbi struktúrái?

Az ENSZ júniusi adatai szerint mint­egy 12 ezer külföldi dzsihadista fegyveres tartózkodik Afganisztánban, ebből 2 ezren az Iszlám Állam (IS) tagjai. A tálibok, akik antiszemitizmusukat főként a pakisztáni madraszákból importálták, már első uralkodásuk idején, a 90-es évek végén nyilvánvalóvá tették, hogy Amerikánál is jobban gyűlölik a zsidó államot.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!