hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi áll a vatikáni érzékenyítés hátterében?
Ferenc pápa kijelentése és „szodoma kínos titkai”
Mi áll a vatikáni érzékenyítés hátterében?

Ferenc pápa a vatikáni diplomáciai kar tagjaival a Sixtus-kápolnában.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2020. 10. 29.
Bejárta a világsajtót és megrázta a katolikus közvéleményt Ferenc pápának a homoszexuális kapcsolatokról tett nyilatkozata. Az egyházfő nem elvont kérdésről beszélt: egy most magyarul megjelent könyv szerint a római katolikus egyház bíborosai között többségben vannak a homofil személyek. A pápa kritikusai azt állítják, Ferenc ki akarja szorítani a konzer­vatív fő­papokat.

A Római Filmfesztiválon október elején mutatták be a Francesco című dokumentumfilmet, amelyet az Oscar-díjra jelölt Evgeny Afineevsky készített. Az Oroszországban született, izraeli–amerikai rendező négy éven át forgatott a pápával, elkísérte őt több külföldi útjára, és olyan találkozókon is jelen lehetett, amelyekre senki mást nem engedtek be. Ilyen exkluzív jelenet például a filmben, amikor Ferenc pápa a Vatikánban háromórás találkozón fogadta a papi pedofília egyik áldozatát, a chilei Juan Carlos Cruzt. A rendező elismeréssel szólt a pápáról, aki képes volt bocsánatot kérni a maga és egyháza tévedéséért.

Afineevsky szerint a mai vezetők közül egyedül Ferenc lenne alkalmas az „emberiség egyesítésére”, mert reményt tud adni az embereknek a legnagyobb válságok közepette is, legyen az a világjárvány, környezeti katasztrófák, a menekültek szenvedései vagy a vallások közötti ellentét.

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Evgeny Afineevsky, a Francesco című film rendezője.(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

 Tűr? Támogat?

A film már a bemutatót követően azonnal nagy figyelmet keltett. Ebben hangzott el ugyanis az ominózus mondat, amit sokan a melegházasság melletti kiállásként értelmeztek. „A homoszexuális embereknek joguk kell legyen ahhoz, hogy családban éljenek. Ők is Isten gyermekei. Emiatt senkit nem szabad elutasítani vagy szenvedésre késztetni. Bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó törvényre van szükség, hogy ilyen módon jogilag védettek legyenek” – hangzik el a filmben. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!