hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Seftesek és Kufárok
Akcióban a politikai alvilág a Deák téri kettős gyilkosság után
Seftesek és Kufárok

Fotó: MTI/Kovács Tamás

2021. 10. 25.
Két fiatal lelte értelmetlenül a halálát egyik péntek hajnalban a Deák téren. A késelőt pár órán belül elkapta a rendőrség. Annyit lehetett tudni, hogy valami drogügy van a háttérben.

Később kiderült, hogy az áldozatok, újpesti fiatalok, a klub szurkolóihoz tartoztak, az egyikük a klubban is játszott. A szurkolók közt elindult a szolidaritás: Facebook-csoportot, gyűjtést szerveztek az áldozatok családjának, és megemlékezést a gyilkosság helyszínére, amelyhez csatlakozott a többi szurkolótábor is.

Ekkor kezdődtek azok a politikai haszonszerzési akciók, amelyek teljesen átírták az események felfogását és akadályozták a történtek tárgyszerű értelmezését. Miközben felröppent, hogy talán cigány származású lehetett az elkövető, megemlékezést jelentett be szélsőjobboldali törpe párt, a Mi Hazánk Mozgalom. Az esemény, hogy két fiatalt, barátaik és testvéreik szeme láttára meggyilkolt a főváros egyik frekventált terén egy valószínűleg bedrogozott fiatal, aki egy agresszíven viselkedő csoport tagja volt, alapvetően senkit nem érdekelt a politikai élet szereplői közül, a miniszterelnökön kívül. Orbán Viktor részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, egyébként az ingerküszöbét nem érte el egy politikai szerveződésnek sem az eset. Pedig lehetne itt gondolkodni a magukra hagyott fiatalokról, nevelési nehézségekről, általános társadalmi értékválságról, bulikultúráról.

Nem szólalt meg Karácsony Gergely főpolgármester sem, mintha teljesen természetes lenne, hogy egyik péntek hajnalban, párszáz méterre a főpolgármesteri hivataltól megkéselnek két fiatalt a téren tartózkodó emberek szeme láttára. A Mi Hazánk mozgalomnak is akkor kezdett érdeklődést mutatni, amikor kiderült, hogy esetleg cigány elkövető lehet, akkor derült ki számukra, hogy az esetet politikai haszonszerzésre lehet használni. Ahogy elődpártjuk, a Jobbik a „cigánybűnözés” jelszavával kampányolva futott be a semmiből 20 százalék köré, úgy most ők is megragadnak minden olyan esetet, amibe cigánybűnözést tudnak belelátni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!