Aktuálishetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A börtönben váltam szabaddá”
„A börtönben váltam szabaddá”

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2026. 08. 13.
Három Bajnokok Ligája-győzelem, olimpiai aranyérem és több mint negyven trófea után Dani Alves élete 2023-ban néhány hét alatt összeomlott. Szexuális erőszak miatt letartóztatták, majd 14 hónapot töltött börtönben. A brazil futballsztár azt mondja, a legmélyebbre kellett jutnia ahhoz, hogy rájöjjön, valójában mindig is fogoly volt, és csakis Jézus tudja megszabadítani

„Tudom, hogy tudjátok, fogoly voltam. Pontosan negyven évig. De a börtönben Krisztus szabaddá tett” – idén májusban több mint 35 ezer ember előtt vallott így életéről a globális futball egyik legeredményesebb játékosa, a brazil Dani Alves. A Barcelona egykori jobbhátvédje a madridi Metropolitano stadionban megrendezett The Change Madrid 2026 evangéliumi találkozó főszónoka volt. Bár a média ezt a szereplését kapta fel igazán, Alves rendszeres vendége pünkösdi-karizmatikus gyülekezeteknek, ahol őszintén megosztja élettörténetét, és arra buzdítja hallgatóságát, hogy ők is forduljanak Jézushoz. Legutóbb például egy guatemalai megagyülekezetben prédikált. Az utóbbi hetekben pedig két podcastinterjúban is részletesen beszélt a börtönben töltött bő egy esztendejéről és megtérése történetéről, az El País nevű spanyol lap pedig részletes portrécikket közölt róla. 

A csúcsról a mélybe

A 43 éves egykori futballsztár fénykorában Lionel Messi csapattársaként nyerte sorra a trófeákat a Barcelonával. Nála több eredményt egyébként pont az argentin zseni tud csak felmutatni a futball eddigi történelmében. Alves története egyébként tipikusan brazil: a kis Daniel szegény családban nőtt fel, gyerekként édesapjának segített a mezőgazdasági munkában, miközben arról álmodott, hogy profi futballista lesz. Húszévesen igazolt Európába, a Sevilla csapatához, amellyel kétszer nyerte meg az UEFA-kupát. 2008-ban szerződtette a Barcelona, ugyanabban az évben, amikor Pep Guardiola átvette a katalán csapat irányítását. Lionel Messi, Xavi, Andrés Iniesta, Sergio Busquets és Carles Puyol oldalán hat spanyol bajnokságot és három Bajnokok Ligáját nyert. 2016 után a Juventusban és a Paris Saint-Germainben folytatta pályafutását, majd megfordult a São Paulóban, később pedig visszatért Barcelonába. A brazil válogatottal kétszer nyerte meg a Copa Américát, 2021-ben pedig 38 évesen olimpiai bajnok lett.

Dani Alves kivételes karrierje – sőt egész addigi élete – 2022 és 2023 fordulóján néhány hét alatt omlott össze. 2023 januárjában Barcelonában letartóztatták és előzetes letartóztatásba helyezték. Az előző év végén, december 30-án ugyanis Alves egy éjszakai klubban szórakozott, ahol szexuálisan bántalmazott egy 23 éves nőt a klub egyik mosdójában – legalábbis a sértett elmondása szerint. Alves vallomása az eljárás során többször változott: először azt állította, nem ismeri a nőt, később elismerte, hogy szexuális kapcsolat történt közöttük, de azt mondta, az kölcsönös beleegyezésen alapult.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!