hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szorongásba hajszol és a transzcendens kommunikáció ellen dolgozik napjaink digitális bálványa
Jézus kontra okostelefon-bűvölet
Szorongásba hajszol és a transzcendens kommunikáció ellen dolgozik napjaink digitális bálványa

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix ()

2024. 09. 05.
Az okostelefonokkal kapcsolatos vita nem újkeletű, de idén ismét fellángolt, mikor több európai ország kormánya fontolgatja, vagy már be is vezette, hogy az iskolában tilos legyen az idő-, energia-, és figyelemvámpír eszközök használata. Azzal azonban kevesebbet foglalkozunk, hogyan is hat mindez a fiatalok azon képességére, hogy a rohanó, stresszes mindennapokból kilépve minőségi időt tudjanak tölteni Istennel, ami a keresztény élet alapvető eleme.

Mikor befektetünk valamibe, annak mindig van egy másik oldala, egy lehetőség, amit elszalasztunk. Egy tevékenység alternatív költsége, más néven opportunity cost, vagy lehetőségköltség egy másik lehetőség feláldozott alternatív haszna, jövedelme. Egy amerikai szociálpszichológus, Jonathan Haidt a Szorongó Generáció című könyvében éppen az okostelefon „alternatív költségével” foglalkozik. Haidt szerint óriási fordulatot hozott, mikor 2010 júniusában az Apple piacra dobta az iPhone 4-es telefont, mely a korábbi okostelefonokhoz képest egy új funkcióval, első kamerával is rendelkezett.

Ez az egy innováció alapjaiban változtatta meg, nemcsak a telefonhoz fűződő, de az egymáshoz kötődő kapcsolatainkat is, és a közösségimédia-használati időt is exponenciálisan megnövelte számos telefonhasználó esetében.

Haidt szerint ez volt a telefonalapú kultúra hajnala, melytől kezdve a felhasználók szinte a teljes emberi tudást az ujjaik között tudhatták, bármikor bármilyen szórakoztató műsort megnézhettek, és milliókhoz kapcsolódhattak a közösségimédia platformokon keresztül.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!