hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy ország, ahol nem győzött az “arab tavasz”
VI. Mohamed marokkói király 25 évének mérlege
Egy ország, ahol nem győzött az “arab tavasz”

Fotó: AP / Ben Malek

2024. 08. 15.
Július 30-án ünnepelték Marokkóban és világszerte a marokkói diaszpóra körében VI. Mohamed király trónra kerülésének 25. évfordulóját. Magyarország első számú afrikai kereskedelmi partnerét, a Marokkói Királyságot megkerülhetetlen regionális hatalommá tette az uralkodó az elmúlt két és fél évtizedben.

Néhány nappal azután, hogy Jacques Chirac mellett részt vett a július 14-i champs-élysées-i felvonuláson, II. Hasszán király meghalt, ezzel a trón 36 éves fiára, VI. Mohamedre szállt. 1999-et írtunk.

VI. Mohamed hat miniszterelnököt és kormányfőt „szolgált ki” a teljes politikai spektrumon, a baloldaltól a liberálisokon át az iszlamistákig. Mivel mindig sikeresen törekedett az egyensúlyra, az uralkodó 2011-ben bukás nélkül úrrá tudott lenni az arab tavaszon is. Egy példátlan alkotmányos reformot vezetett be, amely biztosítja a hatalom széles körű újraelosztását a palota és a végrehajtó hatalom között. Marokkó az egyetlen ország az arab világban, ahol az iszlamistákat (tíz évi regnálás után, 2021-ben) szavazással – és nem fegyverekkel – mozdították el a hatalomból.

Társadalmi reformok, arab tavasz

VI. Mohamed igen korán jelentős reformokat hajtott végre, olykor saját támogatói ellenében. 2004-ben átdolgozta a Moudawana néven ismert törvényt. Ez a reform jelentős fordulópontot jelentett a nők jogaiban; megemelte a házasságkötés korhatárát, megkönnyítette a válást, és javította a nők jogait a gyermekfelügyeleti és öröklési ügyekben. A nemek közötti egyenlőség reformjainak új generációját dolgozták ki a király vezetésével.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!