hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi történik a gyülekezetekkel Amerikában?
Támadás alatt az utolsó erőd
Mi történik a gyülekezetekkel Amerikában?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2024. 08. 22.
Az evangélumi keresztények az 1980-as években lettek „Amerika legerősebb szavazótömbje”, amely azóta is képes jellemzően konzervatív jelöltek javára billenteni a mérleg nyelvét. Ezért rendszeresen őket okolták a progresszív kérdésekben törvényhozói szinten elmaradt áttörésekért. Világi milliárdosok által finanszírozott alapítványok úgy döntöttek, félretolják az útból ezt az akadályt.

Az evangéliumi kereszténységhez tartozó, angolszász területen létrejött, többféle felekezetet tömörítő mozgalom ma már politikailag is egyre inkább megosztott, ami a mélyülő doktrinális szakadásnak is tünete. Legújabban az Evangelicals for Harris nevű csoport és Trump támogatói keveredtek nyilvános vitába, kölcsönösen hitehagyással vádolva egymást. Előbbiek szerint a republikánus jelöltet elfogadhatatlanná teszik a hazugságai és a jelleme (a Harris alkoholproblémáiról szóló pletykák, vagy a tény, hogy karrierjét egy nála kétszer idősebb, befolyásos demokrata politikussal való viszonya indította be, nem zavarja őket). Denny Burk baptista pásztor viszont arra figyelmeztetett, hogy „a szervezet célja, hogy meggyőzze az evangéliumiakat, hogy Kamala Harrist keresztény jóhiszeműség vezérli, de ehhez el kell torzítaniuk az ortodox kereszténységet, így valójában ez az evangélium elárulása.”

Morális többség

Akárcsak ma, a hetvenes évek végén is elszabadult infláció, meredek áremelkedés, feszült geopolitikai helyzet jellemezte a légkört. De a keresztényeket ennél is jobban aggasztotta az erkölcsi hanyatlás. A drogfogyasztás, az abortuszok és a válások aránya soha nem látott méreteket öltött. A szexualitásról alkotott nézetek rohamos változáson mentek keresztül, és elterjedt a pornográfia.

Számos keresztény politikai szervezet alakult (például a kaliforniai Christian Voice), melyek közül a legsikeresebb Jerry Falwell Moral Majority nevű kezdeményezése volt – ez nagyban hozzájárult Ronald Reagan megválasztásához is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!