hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kovács Richárd útja a kis somogyi faluból az amerikai győzelemig és a jogi egyetemig
Hidat építeni a szakadék fölött
Kovács Richárd útja a kis somogyi faluból az amerikai győzelemig és a jogi egyetemig

Mentorával és példaképével, a fegyveres erők világbajnokságán testépítésben ötször vb-aranyérmet szerző Berkes Lászlóval(Fotó: Facebook/Kovács Richárd)

2024. 08. 08.
Kovács Richárd Aranypánt-díjas rendõr százados, kétgyermekes édesapa, aki 2006-ban megnyerte a Mr. Zsaru versenyt és elnyerte az örökös Mr. Zsaru címet. Az útja egy somogyi kis faluból, Nagybajomból egészen az Egyesült Államokig vezetett a sportban. Tanulmányai tekintetében pedig a Közszolgálati Egyetemre, illetve a Pécsi Tudományegyetem romológia szakára, illetve jogtudományi karára tartott.

Mások ezt a leírást adhatnák rólad, te hogyan mutatkoznál be, mi számodra a legfontosabb?

- Szinte mindent elmondtál, ami szükséges ebből az életútból. A legfontosabb szerintem, mint minden embernek, a célok, tervek, vágyak és az álmok. Azt gondolom, hogy az életem minden egyes fázisa fontos volt és minden állomása meghatározó. Főként a gyermekkor, de minden időszak adott valami jót. Azok a hatások, amik értek a tanulmányaim vagy a sport által, mind erősítettek és közelebb vittek ahhoz, amit megálmodtam.

Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!