Charles Landelle Tanger-i zsidó lány című portréját gyakran Bereniké karakteréhez kötik.(Forrás: Musées de Reims)
Bereniké minden valószínűség szerint Kr. u. 28-ban született I. Agrippa és felesége, Küprosz gyermekeként. A korszak két legjelentősebb júdeai családjának sarjaként látta meg a napvilágot. Apja részéről a betlehemi gyermekgyilkosságokról elhíresült, Idumeából származó Nagy Heródes dédunokája, míg anyai ágon a Kr. e. 2. században sikeres szabadságharcot folytató hasmoneusok leszármazottja. Kr. u. 41-ben Bereniké apját, Agrippát Caligula római császár Júdea királyává nevezte ki. Ezzel a fiatal leányzó hercegnői rangra emelkedett, és megkezdődött kivételes pályája.
Most mindenkinek, aki előfizet a Hetek nyomtatott verziójára, online előfizetést is ajándékozunk, amivel már csütörtökönként olvasható a friss újság és a teljes archívum is elérhető! Részletek a Hetekben és a https://www.hetek.hu/elofizetes oldalon.
Bereniké első házassága 14 éves korában köttetett. Apja a befolyásos alexandriai zsidó közösség vezetőjének fiához, Marcus Julius Alexanderhez adta hozzá, aki Philónnak, a zsidó filozófusnak az unokaöccse is volt egyben. Gazdag kereskedő feleségeként biztosított lett volna számára a fényűző és gondtalan élet, azonban férje rövidesen meghalt, és Bereniké 16 éves korában megözvegyült. Gyermekei nem születtek ebből a házasságából.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »