hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nem is hinné, mi kellett a rabszolgaság eltörléséhez Angliában
Wilberforce csele
Nem is hinné, mi kellett a rabszolgaság eltörléséhez Angliában

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 12. 14.
190 évvel ezelőtt hunyt el William Wilberforce, akit rabszolgaság elleni tevékenysége miatt „Anglia lelkiismeretének” neveznek. Érdemes megnézni a Szabadság himnusza című filmet, melyből kiderül, hogy az angol rabszolga-kereskedők jogos félelme az volt: ha ők felhagynának is a vitatott gyakorlattal, a franciák azonnal átvennék helyüket, A rabszolgaság tehát nem szűnne meg.

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Éppen ezért érdekes, hogy a törvény benyújtása után mindössze két hónappal, 1789. július 14-én kitört a nagy francia forradalom. Azután a jakobinus diktatúra, majd a napóleoni háborúk kötötték le Franciaországot. Mire 1820–25-re úgy-ahogy rendeződött Frankhon helyzete, az ország már sohasem erősödött meg annyira, hogy a britekkel szemben sikerrel vehette volna fel a globális versenyt.

Végül is, a rabszolgaság eltörlésére 1789-ben benyújtott törvényjavaslat hosszú vita után 1791-ben megbukott a brit parlamentben. Ezután Wilberforce minden évben újra és újra benyújtotta. Eredménytelenül. Ha nem megy erővel, majd megy csellel. 13 év(!) után, 1804-ben Wilbeforce-ék kitaláltak valamit.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!